Kiválasztották a 31. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny díjazottait

Belföld, 2022.06.01

Kiválasztották a 31. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny tíz díjazottját, a díjátadó június 13-án lesz - közölte a Magyar Innovációs Szövetség az MTI-vel.

A közlemény szerint 82 fiatal versenyző dolgozta ki kiemelkedő természettudományos, illetve műszaki projektjét a 31. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyre. Az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló 27 tagú bírálóbizottság három első, három második és négy harmadik díjazott projektet választott ki. Emellett 12 pályázat kiemelt dicséretben, 27 dicséretben részesült - írták.

A fiatalok egyebek mellett azokra a kérdésekre kerestek választ, hogy miként alakítható ki a környezetszennyezési károk csökkentésére teljesen új szemlélet vagy hogy lehetséges-e egyszerűbb módszerekkel szűrni a daganatos elváltozásokat.

A hivatalos eredményhirdetést és a díjak átadását június 13-án, a Magyar Tudományos Akadémián tartják.

A verseny az akkori innovációs és technológiai miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!