Kövér László: a kereszténység köti össze az európai embereket

Belföld, 2021.06.08

Csak a kereszténység köti össze az európai embereket - mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című közéleti műsorában kedden.

Kövér László szerint az EU tagállamainak jelentős része, de főleg az unió intézményei olyan világnézeti, politikai befolyásolás alatt vannak, amellyel a posztkereszténység korszakát szeretnék elhozni, és arra törnek, hogy felszámolják a hagyományos keresztény közösségeket.

Egy ilyen kereszténység nélküli időszak a káosz, a rettenet, az új barbárság korszaka lenne - vélekedett.

A házelnök kiemelte: az államnak azért kell támogatnia a keresztény közösségeket, mert azok adják a társadalom normális működését fenntartó fundamentumokat, alapelveket és erkölcsi szabályokat.

Az Országgyűlés elnöke elmondta: Magyarország és az EU közötti vitákról kezdetben maga is azt gondolta, anyagi okai vannak, mivel 2010 után a kormánypártok megrövidítették néhány ezer milliárd forinttal, például a bankadóval a nyugati multinacionális cégeket, de most úgy tűnik számára, hogy a világ kettészakadt.

A műsorvezető kérdésére Kövér László határozott nemmel válaszolt arra, hogy kilép-e Magyarország az Európai Unióból. Hozzátette: pesszimista jövőképében az unió szétesése is szerepel, de az optimista verzió az, hogy Európa nyugati fele feleszmél, és rájön arra, hogy az európai identitás csak a nemzeti identitásokból jöhet össze, a keresztény kultúrára támaszkodva.

A házelnök az Európai Parlamentet az európai demokrácia elleni "legsunyibb, de leghatékonyabb merényletnek" nevezte, mert nem a népakarat kifejezője, hanem a nemzetállami parlamentek riválisaként működik.

Kövér László a magyar belpolitikáról azt mondta, hogy az elmúlt harminc évben, ha nem lett volna a Fidesz, egy MSZP-SZDSZ váltópárt működne.

Az Országgyűlés elnöke fogadna is a Fidesz és a KDNP sikerére a 2022-es választásokon, azonban minden eddiginél durvább, személyeskedőbb, gyalázkodóbb és gusztustalanabb kampányt vár. Meglátása szerint ebben a közösségi médiának nagy szerepe lesz, amelynek tulajdonosai nem mérnek egyenlő mércével, és azzal is számol, hogy letilthatnak majd kormányzati szereplőket.

Ma a parlamenti vita az ellenzék részéről gyalázkodásról és közösségük hergeléséről szól - mondta Kövér László, hozzátéve, hogy ennek ellenére a Jobbikban, az MSZP-ben, sőt az LMP frakciójában is vannak olyanok, akiken látszik, szégyellik ezt.

Az országgyűlési választáson azt kell majd mérlegelniük az embereknek, hogy az elmúlt ciklusban mit kaptak, és azt is, elhiszik-e a mostani ellenzékről, hogy nem teszi tönkre mindazt, amit egy évtized alatt elért Magyarország - mondta.

A műsorban a kultúrharcról is szó esett, amelyet Kövér László szerint a jobboldal akkor tud elveszteni, ha nem lesz képes arra, hogy gyermekeiknek átadják azokat az értékeket, amelyeket a közösség megtartása szempontjából fontosnak tartanak.

A közösségi média brutális fenyegetést rejt a normális életre - jegyezte meg.

Kövér László arról is beszélt, hogy a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik fő eseménye a Parlament előtt lesz, amelyen jelen kíván lenni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!