Középiskolás diákok jelentkezését várják a Bonus Intra Országos Történelemversenyre

Belföld, 2021.02.03

A hónap végéig, február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolásoknak szóló, online szimulációs játékkal kiegészített Bonus Intra Országos Történelemversenyre, amelyre nemcsak magyarországi, hanem határon túli diákok is regisztrálhatnak - közölte a Mathias Corvinus Collegium szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Bonus Intra verseny több mint egy évtizede egy hallgatói projektötletből indult útjára, amely mára Magyarország egyik legnagyobb, egyetemisták által középiskolásoknak szervezett történelemversenye lett.

Idén a török-magyar kapcsolatok 1389-től 1521-ig tartó eseményeivel foglalkozhatnak a versenyzők - tették hozzá.

A három fordulóból álló versenyen a középiskolásoknak egyénileg kell helytállniuk, ahol a tárgyi tudásuk és történelmi műveltségük mellett a stratégiai és kreatív gondolkodásukra, valamint a kommunikációs készségeikre is szükségük lesz.

A diákoknak a február 1-jétől 21-ig tartó első fordulóban egy tízkörös (körönként 15 kérdésből álló), tesztjellegű online történelmi játékot kell megoldaniuk. A legjobb 30 versenyző kerül be a második szakaszba, ahol előre megadott témakörök alapján egy esszét kell írniuk a török-magyar kapcsolatok eseményeihez kapcsolódóan.

A legtöbb pontot elérő tíz középiskolás jut tovább az április 10-11-én megrendezendő döntőbe, amelynek a Mathias Corvinus Collegium épülete ad otthont - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!