Lakhatás-támogatási rendszert dolgozott ki a Jobbik

Belföld, 2022.08.10

Lakhatás-támogatási rendszer bevezetését kezdeményezi a Jobbik - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.

Kezdeményezésüket azzal magyarázta, hogy "a tétlen és sokszor teljes mértékben hozzá nem értő orbáni lakhatási politika miatt" az albérletárak már most is az egekben vannak, a rezsi brutális emelkedése miatt pedig dolgozók, családok tömegesen kerülhetnek kilátástalan helyzetbe.

Az ellenzéki politikus elmondta: azt javasolják, hogy a 100 ezer forintot meghaladó albérleti díjat fizetők kapjanak havi 25-50 ezer forintos támogatást "irreális költségeik" megfizetéséhez, rászorultsági alapon, adójóváírás formájában. Azt is kezdeményezik, hogy hasonló támogatásban részesüljenek azok is, akiknek rezsije nő meg irreális mértékben.

Z. Kárpát Dániel szerint az intézkedés fedezete az a "sok-sok százmilliárdnyi" bevétel lehetne, ami a korábban tervezetten felül áramlott az államkasszába általános fogyasztói adóból (áfa). Hozzátette: ennek az összegnek kevesebb mint egyötöde elégséges volna a költségekre.

A jobbikos politikus hangsúlyozta: komoly annak a veszélye, hogy a megugró költségek miatt sok család dönthet úgy, hogy Nyugat-Európában vagy más, magasabb bért kínáló munkaerőpiacokon próbál szerencsét.

Mi ennek a kényszerű kivándorlásnak szeretnénk elejét venni - fogalmazott Z. Kárpát Dániel, jelezve, napokon belül benyújtják az országgyűlésnek javaslatcsomagjukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!