Lassan, de biztosan szoknak vissza a látogatók a Szegedi Vadasparkba

Belföld, 2021.05.10

Egyelőre a legtöbb intézményben lényegesen elmaradnak az újranyitás utáni látogatószámok az ilyenkor szokásostól. Ez igaz a Szegedi Vadasparkra is, amely május 1-je óta fogadja a látogatókat.

Kétujjú lajhár született a Szegedi Vadasparkban
Két hétvége tapasztalatainak összegzésére kértük Veprik Róbertet, a Szegedi Vadaspark igazgatóját, aki a szép idő és a kissé javuló adatok ellenére nem volt túlságosan derűlátó. Az első májusi hétvégén az idő sem volt igazán kedvező, de a mögöttünk lévő szombaton és vasárnap a napsütéses idő ellenére se tudtuk megközelíteni az ilyen szokásos látogatószámot – mondta az igazgató.

A legnagyobb probléma, hogy a belépéshez szükséges védettségi igazolvánnyal épp az a generáció nem rendelkezik, amelyik körében a legnépszerűbb a vadaspark. A fiatalok jelentős része nincs beoltva, a 18 év alattiak pedig csak olyan felnőtt kíséretében léphetnek az intézmény területére, akik rendelkeznek védettségi igazolással. Sokan kerülik még a tömeget olyanok is, akiket beoltottak már, így nem csoda, hogy egyelőre visszafogottnak tekinthető az érdeklődés.

Legalább 15-20 százalékos a visszaesés annak ellenére, hogy a zárlat 5 hónapja alatt sok kis jövevénnyel gazdagodott a vadaspark. Legutóbb például kis kenguru született, akit a gondozója nevel, és a Prücsök nevet kapta. Három tevecsikó is született nemrég, és a szurikáták családja is három fővel gyarapodott, igaz, ők a pécsi és budapesti állatkertekből érkeztek.

A Szegedi Vadasparkban egyébként sok dolguk volt az állatgondozóknak a leállás hónapjaiban. Állatok születnek, érkeznek, távoznak, sajnos volt idős állatunk is, amelyet elvesztettünk – így az új egyedek beszerzésére is gondot fordítunk - mondta Veprik Róbert. Fontos lenne, hogy a látogatók is lassan ugyanolyan számban térjenek vissza ide, mint a koronavírus-járvány előtt, hiszen az álltok látványa és közelsége mindannyiunknak jót tesz ilyen nehéz időkben.
(Webrádió)

Címkék

Szegedi Vadaspark
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!