Látszerész szövetség: a látás hónapján a szem védelme lesz a fókuszban

Belföld, 2019.10.01

A Látás hónapja programsorozat az idén a szem védelmével, egészségének megőrzésével foglalkozik - közölte a kampányt szervező Magyar Látszerész Szövetség elnöke kedden Budapesten.

Szabadi Zsolt sajtótájékoztatón elmondta, hogy október 31-ig 306 vizsgálati pont és optikai szaküzlet várja ingyenes látásellenőrzésre és szaktanácsadásra az érdeklődőket.

A kampány idei mottója: Fontos a látásom.

A külvilágból érkező információk 85 százalékát a látás érzékszerve továbbítja - hívta fel a figyelmet az igazgató.

A digitális eszközök által kibocsátott kék fény elleni védelem idén is kiemelt témája a kampánynak. Ennek kapcsán Szabadi Zsolt azt mondta, a digitális eszközök egyre inkább a hétköznapok részévé váltak, és az általuk kibocsátott kék fény korosztálytól függetlenül mindenkit érint.

E téren különösen fontos a megelőzés, mivel az okostelefonok, táblagépek, számítógépek, tévékészülékek káros hullámhossztartományt sugároznak a retinára - fűzte hozzá.

A kampány során szeretnék fókuszba helyezni a progresszív lencséket is, mint a legmodernebb, legkomplexebb optikai megoldásokat.

Az ingyenes látásvizsgálaton részt vevők között idén értékes lencséket, ajándékokat és egy kétszemélyes wellness hétvégét is kisorsolnak a kezdeményezésben résztvevő kiemelt optikák - jelezte Szabadi Zsolt.

Polgár József, a kampányban résztvevő egyik kiemelt optika szakreferense az MTI-nek elmondta, hogy évről évre egyre többen vesznek részt a programhoz kapcsolódó látásvizsgálatokon. A szűrés kiemelten fontos és minden korosztálynak ajánlott, különösen 40 éves kor felett, amikor megnő a szürkehályog kialakulásának kockázata - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a látáskorrekció hiánya komoly tünetekkel, fáradékonysággal, fejfájással és fényérzékenységgel is jár.

A kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikája. A Látás hónapja programhoz kapcsolódó optikai boltok listája megtalálható a latashonapja.hu honlapon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!