Lázár János közölte: a magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez.
"Újabb kétharmad! Végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. -ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is. Miénk lehet a döntő szó" - írta a miniszter.
A miniszter bejegyzésében emlékeztetett, a cégben már eddig is többségi magyar tulajdoni arány volt, ám megfogalmazása szerint „a szocialista kormányok olyan előnytelen, már-már hazaárulással felérő szerződést kötöttek az osztrákokkal, ami indokolatlan hátrányt okozott a magyar félnek. ”
Amíg a magyar állam egyre több pénzt fektetett be a GySEV-be, az osztrákok nem teljesítették a rájuk eső tőkeemelést és megmaradt a vétójoguk, a magyar befolyás pedig nem növekedett - tette hozzá.
Lázár János azt írta, "a nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben". Hozzátette, a miniszterelnök és a kabinet azzal bízta meg, hogy „rakjon rendet”.
A cégnek jelenleg három tulajdonosa van: az osztrák és a magyar állam, illetve az ugyancsak osztrák Strabag. Utóbbinak a tulajdonrészét szerezheti meg a magyar állam - ismertette.
A miniszter leszögezte, a cég továbbra is közös marad, kisebbségi tulajdonosként továbbra az osztrák állam a partner. Ennek kapcsán kijelentette, ezt személyesen is üdvözli, mert hisz a közép-európai együttműködés minden formájában.
A tranzakcióval a tulajdoni arányok mellett a cég vezetése is a "helyére kerülhet", így a magyaroké a döntő szó – jelentette ki a miniszter.
Véleménye szerint ez jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is, mert a GySEV magyar adófizetői pénzből is elért fejlettsége mostantól érezhető mértékben fog hozzájárulni a MÁV felzárkóztatásához is.
Fotó: MTI/Archív
(Webrádió)
Címkék
Lázár János
GYSEV
vasútközlekedés
Véleménye van? Szóljon hozzá!