LMP: 70 százalékos pedagógusbér-emelésre lenne szükség

Belföld, 2021.10.11

A pedagógusbérek vásárlóerejének megőrzése érdekében 65-70 százalékos emelésre lenne szükség az LMP szerint.

Hohn Kriszta, az ellenzéki párt parlamenti képviselője hétfői online sajtótájékoztatóján úgy értékelt, a 10 százalékos emelés "halvány bocsánatkérésnek is kevés". A kormány által tervezett növelés mértéke ugyanis nem fedezi az elmúlt öt év inflációs terhét - fejtette ki, hozzátéve: a közalkalmazotti bértábla racionalizálása is időszerű lenne már.

Elmondta: a pedagógusok bérének vetítési alapja még mindig a 2014-es minimálbér szintje, vagyis 101 ezer 500 forint, ami sok esetben a garantált bérminimumnál is alacsonyabb jövedelmet eredményez.

Azért is szükség lenne jelentősebb emelkedésre, mert szerinte óriási gond a pedagógushiány, a probléma pedig egyre nagyobb lesz, hiszen jelenleg tíz tanárból csupán egy fiatalabb harmincnál, öt pedig 50 feletti.

Hohn Krisztina hozzátette: ösztöndíjrendszerrel és a pálya népszerűsítésével is változtatni kellene mindezen. Szerinte azonban addig nem változik meg a helyzet, amíg a kormány inkább luxusberuházásokra vagy vadászati világkiállításra költ, és nem törődik azzal, hogy az egyes szektorokban dolgozók helyzetén javítson.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!