TV műsor

LMP: a leszakadó térségek nem számíthatnak igazi segítségre

Belföld, 2021.04.16

Az LMP országgyűlési frakcióvezetője szerint a leszakadó térségek nem számíthatnak igazi segítségre abból a csaknem hatezer milliárd forintból, amely az Európai Unió válságkezelő programjának keretében érkezik az országba.

Keresztes László Lóránt pénteki online sajtótájékoztatóján elégtelennek értékelte a kormányzat tervét a felhasználás módjáról, mert az szerinte nem néz szembe a koronavírus-járvány hatásával, sem az egyre mélyülő társadalmi problémákkal.

Szerinte alapvető rendszerproblémákat megoldása sem látszik a dokumentumból, például az egészséges ivóvíz biztosítása. Hazugnak nevezte a kormány állítását, miszerint a felsőoktatásra szánt 800 milliárd forint felhasználása csak az egyetemek magánosításával történhet.

Csupán a klientúrának kedvez a források felhasználása - jelentette ki, hangsúlyozva: mindez óriási feladat elé állítja a jelentős forrásoktól megfosztott önkormányzatokat.

Keresztes László Lóránt úgy ítélte meg: a keretből meg kell adni a felzárkózás lehetőségét egyes régióknak, és figyelembe kell venni az éghajlatváltozás hatásait is, de az elvándorlás megállítását is szolgálnia kell a forrásnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!