Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta: az "akkumulátorgyarmatosítás" lehetetlenné fogja tenni a szükséges klímaalkalmazkodási feladatok elvégzését.
Nem elegendő csak a csökkentési célokra gondolni, mert itt vagyunk a klímaösszeomlás szélén - figyelmeztetett az LMP-s politikus, aki pártja tízpontos klímavédelmi akciócsomagjának kilencedik elemét ismertette.
Kiemelte, prioritássá kell tenni a szélsőséges időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodást.
Rámutatott: az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás szempontjából "az akkumulátorgyarmatosítás" a legnagyobb veszélyt a mezőgazdaságra és élelmiszerbiztonságra jelenti. Ezeknek a gyáraknak óriási az energia-, víz- és területigényük, ami súlyosan érinti a mezőgazdaságot, ugyanis elhasználják a vízbázist, ami a növénytermesztéshez kellene - húzta alá.
Schmuck Erzsébet szerint "végiggondolatlanul és eszetlenül" folyik az "akkumulátorgyarmatosítás". A termőföldeket is feláldozza a kormány, ami előbb vagy utóbb Magyarországon is élelmiszerválsághoz fog vezetni.
Az LMP-s politikus példaként hozta a jelenlegi gyakorlatot, ami visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Sem az ácsi katódgyár, sem a debreceni, újabb akkumulátorgyár semmilyen építési engedéllyel nem rendelkezik, ugyanakkor a távol-keleti multik felvásárolták a földterületeket és megkezdték a tereprendezési munkálatokat. Ennek egyik eleme, hogy "letermelik" az értékes termőföldet - mondta.
Közölte: az LMP írásbeli kérdéssel fordul az agrárminiszterhez, tudja-e, hogy hová viszik az értékes termőtalajt, előfordulhat-e, hogy külföldre, ki és mennyit fizet ezért. Azt is szeretnék megtudni, a kormány mit gondol Magyarország szuverenitásáról a gyakorlatban, amikor azt nem csupán propaganda célra akarja használni - jegyezte meg az LMP-s politikus.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!