Magyar Péter a nőkkel szembeni erőszak elleni fellépés napján kiadott közleményében azt írta, hogy Magyarországon öt év alatt megduplázódott a kapcsolati erőszakot elszenvedett áldozatok száma.
Véleménye szerint "Orbán Viktor miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy nőügyekkel nem foglalkozik, de ha politikai érdeke úgy kívánja, akkor előszeretettel bújik hölgyek szoknyája mögé és áldoz fel női politikusokat a saját hatalma megtartása érdekében" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Hozzátette, hogy Magyarország az utolsó az Európai Unióban (EU) a női politikusok arányát tekintve, de világszinten is az utolsók között van. Megjegyezte, hogy a Tisza Párt hét európai parlamenti képviselőjéből négy, és a tíz budapesti képviselőjéből öt nő.
A Tisza Párt kész minden lépést megtenni annak érdekében, hogy Magyarországon jelentősen csökkenjen a nők és a gyermekek ellen elkövetett erőszak - hangsúlyozta Magyar Péter. Ígérete szerint dolgozni fognak a szükséges jogszabály-módosításokon, az edukáción, az érintett hatóságok felkészítésén és megerősítésén és a legjobb nemzetközi példák átvételén. Ahhoz is megadnak minden segítséget, hogy a nők minél nagyobb arányban akarjanak és tudjanak részt venni a közélet alakításában - tette hozzá.
Magyar Péter a Tisza Párt nevében arra kérte a polgárokat, hogy ne legyenek közömbösek a környezetükben élőkkel szemben. Úgy fogalmazott: ha a tudomásuk van családi vagy párkapcsolati erőszakról, akkor felelős állampolgárként megértéssel, támogatással nyújtsanak támaszt az áldozatoknak, és bátorítsák arra, hogy kérjen segítséget a rendőrségtől, civil szervezetektől.
(MTI)
Címkék
pártok
Tisza Párt
Véleménye van? Szóljon hozzá!