Azt írta, a Tisza Párt a magyar vidék megmentéséért fog dolgozni. Szerinte a Fidesz pont egykori támogatóit, a vidéki gazdákat és családi vállalkozókat, a vidéki idős honfitársakat és fiatalokat hagyta a leginkább cserben.
Hozzátette, a "Tisza-kormány" önálló egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi minisztérium mellett létrehozna vidékfejlesztési minisztériumot is.
Úgy fogalmazott, hogy jelenleg elnéptelenedik a magyar vidék, a fiatalok többsége elhagyni kényszerül szeretett szülőföldjét. Helyettük az Orbán-kormány ázsiai gazdasági migránsok betelepítésével kívánja kielégíteni a multinacionális cégek munkaerőigényét.
Azt ígérte, bérlakásfejlesztési programot hirdetnének és a magyar falvakban található 220 ezer üres épület felhasználásával enyhítenék a lakhatási válságot. Emellett átfogó falu- és vidékrehabilitációs programot indítanának, és földreformot hajtanának létre, hogy "ne az oligarchák, hanem a fiatal gazdák juthassanak kedvező konstrukcióban termőföldhöz" - sorolta.
Magyar Péter hangsúlyozta, kiemelten kívánják támogatni a nagyobb hozzáadott értékkel bíró zöldség- és gyümölcstermesztést, az állattenyésztést és a nagy múltú magyar kertészeti ágazatot, valamint a méhészetet. Támogatnák továbbá a beszerzési és értékesítési szövetkezetek létrehozását, és kiemelt figyelmet fordítanának az élelmiszeripar feltámasztására.
Mindemellett fejlesztenék a kis települések infrastruktúráját és szolgáltató központokat hoznának létre, bevezetnék a megyeszékhelyekre az esti buszjáratokat, hogy a kistelepülések visszanyerjék a vonzerejüket, visszaadnák az önkormányzatok hatásköreit és az ahhoz tartozó forrásokat, valamint "leállítják az Orbán-kormány esztelen központosítását" - olvasható a közleményben.
(MTI)
Címkék
pártok
Tisza Párt
Magyar Péter
Véleménye van? Szóljon hozzá!