Az ellenzéki párt elnöke úgy fogalmazott, átérzik a június 9-i választáson kapott "óriási támogatással" járó felelősséget.
Magyar Péter közölte, bár nem az ő feladata lett volna, de minden listavezetővel személyes egyeztetést kezdeményezett és ez "Szentkirályi Alexandrát leszámítva, mindenkivel többször is megvalósult".
Az ellenzéki politikus vélekedése szerint jó lett volna, ha a főpolgármester a választások óta eltelt három hónap alatt személyi és szakmai javaslatokkal bombázta volna a frakciókat, hogy az alakuló ülésig sikerüljön elérni a törvényes működéshez szükséges kompromisszumot. Nem így történt, de sosem késő elkezdeni a munkát - tette hozzá
Magyar Péter, aki szerint nem igaz az állítás, hogy a Tisza Párt képviselői nem vállalnak feladatot és felelősséget.
Ismertetése szerint két tanácsnokot is jelöltek, és éppen azért kérték a működési szabályzat módosítását, hogy legyen hatáskörük a képviselőknek, tudjanak valódi munkát végezni, felelősséget vállalni.
Az előző ciklusban a főpolgármester "a Covidra és a háborúra hivatkozva szinte bármit eldönthetett egy személyben, a közgyűlés nélkül" - írta, hozzáfűzve, ők csak annyit kértek más frakciókkal egyetértve, hogy - mint fogalmazott - "térjünk vissza a normál működési rendre, amelyben a képviselők valóban tudnak dolgozni".
A főpolgármester állításával szemben a Tisza Párt sem a képviselői tiszteletdíj emelését, sem a főpolgármester-helyettesi jogkör bővítését nem kérte - tudatta.
"A Tisza Párt képviselői minden nap Budapestért, a főváros működőképességének fenntartásáért és leginkább a fejlesztéséért fognak dolgozni, az eddig megszokott budapesti kamarillapolitikában, szivárogtatásokban, dezinformálásban, pozícióosztogatásban nem veszünk részt, azt meghagyjuk a hatalmi elit szereplőinek" - írta közösségi oldalán az ellenzéki párt vezetője.
Fotó: MTI/Archív
(MTI)
Címkék
Magyar Péter
Tisza párt
ellenzéki pártok
Véleménye van? Szóljon hozzá!