Lannert Judit azt írta, hogy a KDNP és a Fidesz "egyes politikusai, illetve propagandistái" napok óta hazudoznak róla.
Színtiszta manipulációnak nevezte, hogy egy 2023. márciusában adott rádióinterjújából "összevágnak egy rövid részletet, majd azt miniszteri megszólalásnak beállítva félremagyarázzák".
Rétvári Bence az oktatási miniszter Klubrádiónak adott interjújából négy mondatot, mondatrészt tett közzé. Sorrendben: "Probléma, hogy most tényleg pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás, ami most van, testhez álló és ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek"; "Nálunk azért olyan alacsonyak a tanárbérek, mert nagyon sok tantárgy van és nagyon sok kicsi iskola, és itt most a városi gimnáziumokra is gondolok, mert azok is sokkal kisebbek, mint az európai átlag"; "Meg kell szüntetni a pazarló dolgokat, a sok tantárgyat, a sok kisiskolát"; "Én az összes igazgatót leváltanám".
Az oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap belinkelte a posztja alá a teljes interjút. Úgy fogalmazott, hogy aki megnézi, "látni fogja, semmi sem igaz a valótlan állításokból".
A bejegyzésben sajnálatát fejezte ki, hogy a KDNP párpolitikai érdekből próbálja hergelni a pedagógusokat, ami meglátása szerint az elmúlt 16 évből is "jól ismert gyűlöletkeltésre építő propagandalogika, amivel épp a hazugságok terjesztői nézik le a tanárokat, nem feltételezve róluk annyit, hogy utána tudnak nézni, mi hangzott el valójában".
Hozzátette, hogy mindezt az a KDNP teszi, amelynek kormányzó pártként része volt az oktatás lezüllesztésében: elvették a tanárok szabadságát, jogait, felesleges adminisztratív terhekkel büntették őket, és kirúgatták, megalázták és megszégyenítették azokat a pedagógusokat, akik mindezek ellen tiltakoztak.
Az új Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ezzel szemben fokozatosan visszaállítja az intézmények autonómiáját és a tanárok jogait, kiharcolta a nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS) dolgozók béremelését, csökkenteni kezdte az adminisztratív terheket, első intézkedései között függesztette fel a rossz teljesítményértékelési rendszert és rehabilitálja azokat, akiket az elmúlt években kirúgtak - írta.
"Egy valami legyen világos: a Fidesz-KDNP-től megörökölt magyar oktatás tragikus állapotban van, az elmúlt 16 év gyermekellenes kormányzása egy oktatáspolitikai tatárjárás volt" - fogalmazott Lannert Judit, hozzátéve, hogy nem lehet egyik napról a másikra mindent megoldani, de lépésről lépésre rendbe teszik az oktatást mindenkivel, aki partner ebben.
A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy "a jelenlegi ellenzék erre alkalmatlan, kormányon se érdekelte őket az oktatás ügye és most se, megmaradtak ugyanannál a hazudozásnál, amire a választók soha nem látott többsége mondott nemet áprilisban". Pedig a kormánynak és neki is nagy szüksége van konstruktív kritikára, jó javaslatokra, közös munkára - jegyezte meg.
"Mindezt jelenleg az érdekszervezetektől, a szakértőktől és a civilektől kapjuk meg. Nekik köszönjük a bírálatokat is, mert tudjuk, hogy jó szándékkal teszik. Velük folytatódik az együttműködés a gyermekek, a szülők és a pedagógusok érdekében" - írta Lannert Judit.
A KDNP pénteken petíciót indított Lannert Judit távozását követelve. Az ellenzéki párt egy nappal később azt közölte, hogy addigra több mint tízezer aláírás gyűlt össze. Rétvári Bence szombaton nyílt levélben fordult a pedagógusszakszervezetek vezetőihez, álljanak ki közösen Lannert Judit tanárokat érintő kijelentései miatt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) még aznap visszautasította, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét.
Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében azt írta: a PDSZ nem egy miniszteri nyilatkozat miatt és nem egy politikai kampány kedvéért kezdte megvédeni a pedagógusokat. Mint fogalmazott, akkor is kiálltak értük, amikor Rétvári Bence kormányzati pozícióban volt, és akkor is ki fognak állni mellettük, ha egy számukra szimpatikusnak tartott vagy velük együttműködő kormánytag mond olyat, amit elfogadhatatlannak tartanak.
A PDSZ vezetője közölte: nem fogadják el azt a módszert, hogy Rétvári Bence egy saját maga által összeállított listát használjon fel arra, hogy a PDSZ-t politikai állásfoglalásra kényszerítse. Hozzátette: ez különösen visszás attól, aki hosszú éveken keresztül annak a kormánynak volt meghatározó szereplője, amely alatt a pedagógusoknak sztrájkolniuk, tüntetniük és polgári engedetlenséget kellett vállalniuk azért, hogy meghallják őket.
"A pedagógusok nem politikai kampánykellékek" - hangsúlyozta Nagy Erzsébet, hozzátéve: nem lehet őket egyik kormány alatt megalázni, majd a következő alatt politikai pajzsként használni.
Ha Lannert Judit hibázik, kritizálni fogják, ha a kormány olyan döntést hoz, amely sérti a pedagógusok érdekeit, tiltakozni fognak, ha pedig olyan intézkedést hoz, amely javítja a helyzetüket, azt elismerik - tette hozzá.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!