Maruzsa: a pedagógusszakma fontos eleme a szakértői bizottsági munka

Belföld, 2020.03.03

A pedagógusszakma fontos eleme a szakértői bizottsági munka - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat fővárosi tagintézményének ünnepélyes átadásán.

Maruzsa Zoltán közölte, hogy Pest megyében most a harmadik szakértői bizottságot állítják fel, amely remélhetőleg segíti, tehermentesíti a meglévő két testületet.

Kifejtette: 2010 előtt számos olyan pedagógiai támogató feladat létezett, amelyeket különböző pedagógiai intézmények láttak el, és területileg is egyenlőtlenségek voltak.

A 2013-as rendszerszintű átalakításnak, az iskolák állami fenntartásba vétele mellett, markáns elem volt a pedagógiai szakszolgálatok felállítása. Ezzel egységes intézményrendszer jött létre - közölte az államtitkár.

Kiemelte: a szakmai feladatellátásban fontos szerepük van a szakértői bizottságoknak, de ebben a munkában is egyenlőtlenségek voltak korábban az országon belül.

A főváros mindig is jobban ellátott terület volt, nyolc szakértői bizottság látta el ott a feladatokat. Pest megye viszont kicsit mindig "potyautas" volt", ott mostanáig mindössze két szakértői bizottság működött - mondta Maruzsa Zoltán.

Fodor Gábor tankerületi igazgató példaként említette, hogy Veszprém megyében 500 ezer lakosra jut két szakértői bizottság, Pest megyében az eddig kettő, mostantól három bizottság több mint kétszer ennyi, 1,2 millió emberért felel.

Pinterics János, a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója elmondta: a szakértői bizottságok egyebek mellett a sajátos nevelési igényű gyermekek vizsgálatáért felelnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!