Másfél hét múlva nyithatnak a szegedi uszodák

Belföld, 2021.04.27

Lassan fél éve tartanak zárva azok a szabadidős- és sportlétesítmények, melyek korábban szerves részei voltak a mindennapjainknak.

Felavatták a Tiszavirág Sportuszodát Szegeden A fokozatos nyitás miatt sok még a bizonytalanság, mely létesítmények tárják ki a kapuikat a közeljövőben, de azt már tudjuk, hogy a szegedi uszodák rövidesen fogadnak vendégeket.

A kormány négymillió beoltott eléréséhez köti az újranyitás következő fázisának elindítását. Ez valószínűleg rövidesen meg lesz, de az intézmények a saját hatáskörükben döntenek arról, pontosan mikor indítják újra a működésüket a korábbi keretek között. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. jelezte, hogy amennyiben a járványügyi szabályok ezt lehetővé teszik, a Tiszavirág Sportuszoda és a Városi Sportuszoda is május 7-én kinyithatja a kapuit a nagyközönség előtt.

Az önkormányzati cég honlapján jelezte, hogy a Tiszavirág Sportuszoda és a Városi Sportuszoda jövő hét pénteken bizonyos feltételekkel engedi majd be a vendégeket. A belépő váltásakor a pénztáros kollégák a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően ellenőrzik a védettségi igazolvány meglétét és érvényességét, valamint a védettségi igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas igazolványt is kérhetik bemutatásra.

A cég honlapja ugyanakkor azt is jelzi, hogy az Anna Fürdőben továbbra is csak a gyógyászati szolgáltatás elérhető. Mivel a kijárási tilalom továbbra is érvényben van, a Sziksós-tavon tilos az éjszakai horgászat. Az intézményhez tartozó sport- és fürdőlétesítmények továbbra is zárva tartanak. Jó hír viszont a kikapcsolódni vágyók számára, hogy a Szegedi Vadaspark vezetése is a nyitást fontolgatja, igaz, pontos időpontot még nem árultak el arról, hogy ez pontosan mikor következhet be.
(Webrádió)

Címkék

Tiszavirág Sportuszoda
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!