MCC: húsz fiatal teljesítette a Roma Tehetség Program követelményeit

Belföld, 2021.06.26

Húsz fiatal fejezte be sikeresen a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma Tehetség Programjának keretében a tanulmányokat - tájékoztatta az MCC az MTI-t azt követően, hogy a szombati évzáró ünnepségen a végzősök átvehették a bizonyítványokat.

A közlemény szerint az ünnepségen Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszédében hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb szükség van egy megújuló roma értelmiségi közösségre. Olyan kiválóan képzett fiatalokra, akik példát mutatnak, és így segítik a roma közösségek felemelkedését.

Lánczi Péter, az MCC főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egy tehetséggondozó intézmény legfőbb feladata, hogy megadjon minden segítséget a meglévő képességek kibontakoztatásához, és segítse olyan közösségek kialakítását, amelyeknek tagjai egymást inspirálják.

Páskándy Ágnes programigazgató bejelentette, hogy szeptembertől megsokszorozódik a tehetséggondozásban részt vevő roma diákok száma, és eléri a 150 főt. Továbbá a következő időszakban már hat képzési modul indul: a többi között általános iskolásoknak szóló program, középiskolás képzés, érettségi és egyetemi felkészítés, valamint a már júliusban elinduló úgynevezett Roma Summer School - írja az MCC.

Hangsúlyozzák, hogy az MCC Roma Tehetség Program célja a magyarországi, tehetséges roma fiatalok támogatása. A képzés része a személyes mentorálás és egy olyan erős közösség létrehozása, ahol a roma diákok egymást is támogatják későbbi pályájuk során.

A program keretében kiegészítő oktatási lehetőségeket is nyújtanak érettségi előtt álló tehetséges roma fiatalok számára. A képzésnek köszönhetően a diákok megfontoltabban dönthetnek a pályaválasztás kérdésében, illetve nagyobb sikerrel tehetnek nyelvvizsgát.

Az évzáró ünnepségen egy-egy táblagépet is átvehettek a végzős fiatalok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!