TV műsor

Megkezdődött a Dunát keresztező távvezeték áthúzása a folyó felett Gönyűnél

Belföld, 2021.03.02

Az MVM Xpert Zrt. megkezdte kedden Gönyűnél a Magyarország és Szlovákia között épülő távvezeték fázisvezető sodronyainak áthúzását a Duna felett, ahol a folyam közel hétszáz méter széles.

Megkezdődött a Dunát keresztező távvezeték áthúzása a folyó felett Gönyűnél Hasonló, folyamkeresztező távvezeték építése utoljára az 1980-as években történt Magyarországon - mondta az MTI-nek az MVM XPert Zrt. távvezetéki divízióigazgatója.

Magyarország és Szlovákia között jelenleg két új négyszáz kilovoltos távvezetéki összeköttetést is építtet közösen a Mavir Zrt. és a szlovák átviteli hálózati rendszerirányító, a SEPS a.s.

Kulcsár Attila hangsúlyozta, hogy a Gönyű - országhatár - Bős (Gabčíkovo) - Nagygyőröd (Veµký Ďur), valamint a Sajóivánka és Rimaszombat (Rimavská Sobota) között megvalósuló távvezetékekkel javul Magyarország villamosenergia-rendszerének biztonsága, egyúttal megvalósul az észak-déli energiaáramlás is.

A Duna felett elkezdett fázisvezető sodronyok áthúzása azért is jelentős, mert az előköteleket nem hajókkal vezették át a két oldal között, hanem ipari drónnal - mondta Kulcsár Attila, hozzátéve, hogy erre az innovatív megoldásra Magyarországon még nem volt példa.

Erre a technikára már csak azért is szükség volt, mert így a nemzetközi és sűrű hajóforgalmat semmilyen módon nem akadályozták, emellett biztonságosabb is - fogalmazott.

Az eljárást részletezve azt mondta, hogy először három milliméter vastagságú speciális műanyagköteleket, úgynevezett elő-előköteleket húztak át a drónnal, amelyekkel 18 milliméter vastagságú kevlár kötelet húztak át. A kevlár kötéllel egy húsz milliméteres acélkötelet vezettek át és ez a húsz milliméteres acélkötél húzza ki a végleges fázisvezető sodronyokat, amelyek az áramot vezetik.

Az áram kétszer három fázison haladhat a távvezetéken.

A divízióigazgató kitért arra is, hogy tavaly februárban kezdődtek a kivitelezési munkák, amelynek részeként először a beton alaptestek és a cölöpök készültek el, a 110 méter magas és 150 tonna súlyú oszlopokat pedig nyáron állították fel.

A fázisvezetők kihúzása másfél hét múlva fejeződik be, ezt követően a hónap végéig olyan utómunkálatok lesznek, amelyekkel az üzembehelyezés feltételeit tudják biztosítani. A tervek szerint a távvezeték március végén már üzemelhet - mondta Kulcsár Attila.
(MTI)

Galériánk

Megkezdődött a Dunát keresztező távvezeték áthúzása a folyó felett Gönyűnél Megkezdődött a Dunát keresztező távvezeték áthúzása a folyó felett Gönyűnél Megkezdődött a Dunát keresztező távvezeték áthúzása a folyó felett Gönyűnél Megkezdődött a Dunát keresztező távvezeték áthúzása a folyó felett Gönyűnél
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!