TV műsor

Megőriznék a Széchenyi tér múltját a felújítás során

Belföld, 2021.03.07

A Modern Városok Program keretében újítanák fel, vagy ha úgy tetszik, alakítanák vissza a két világháború közti állapotába Szeged főterét. A Széchenyi tér átalakításának összköltségét 3 milliárd forintra becsülik, melyből közel 40 milliót terveztek be a város idei költségvetésébe.

Széchenyi tér - 2021.03.07.
A másodszor meghirdetett országos tervpályázaton a zsűri korábban a szegedi Fontos Mérnök Stúdió munkáját találta a legjobbnak. Erről erősen megoszlik a szakma és a városlakók véleménye, ám arra mindenképpen jó, hogy párbeszéd kezdődjön arról, miként érdemes hozzálátni annak a különleges térnek az átépítéshez, amely Szeged egyik legfontosabb szimbóluma.  

Ahány történelmi korszak létezett, annyiféle Széchenyi tér volt Szeged belvárosában. A legfrekventáltabb közösségi tér kinézete és funkciói sokat elárultak abból, éppen milyen eszmeiség határozta meg a város életét az adott korszakokban. Most, hogy a kormány ígérete szerint historikus szempontokat figyelembe véve újítanák fel állami pénzből ezt a többfunkciós területet, érdemes felidézni, mennyi lehetőség közül lehetne választani, ha mindenáron rekonstruálni akarunk egy korábbi állapotot.  

Nyilván részletes történelmi elemzés, korabeli felvételek és képeslapok tanulmányozása után születhet döntés arról, milyen korábbi elemek kerülnek vissza a térre, illetve milyen építményeket kell átalakítani, illetve eltávolítani. Az már szakbizottsági üléseken is elhangzott, hogy a szobrok biztosan maradnak a helyükön, ezért például nem kell izgulnia IV. Bélának, aki a közelmúltban kapott szobrot a téren körülbelül azon a helyen, ahol az egykori szovjet hősi emlékmű állt. A Szent Istvánt és feleségét, Boldog Gizellát ábrázoló szoborcsoportot sem száműzik a térről, ahogy a Horthy-korszak emblematikus figurája, a szegedi kötődésű Klebelsberg Kunó mellszobra is farkasszemet néz majd velünk a jövőben is, ha az egykori Debreceni étterem előtti parkban sétálunk.

A régi kovácsoltvas kerítést azonban nagy valószínűséggel visszaállítanák, ami esztétikus ugyan, de túl nagy gyakorlati jelentősége nincs. A régi fotókon jól látszik, hogy nem volt túl magas ez a kerítés, ám nagyobb rendezvényekkor (karácsonyi vásár, borfesztivál) az árusok és bizonyos esetekben a látogatók mozgását is korlátozná. A felújítás miatt egyébként valószínűleg legalább egy évre máshová telepítenék ezeket a rendezvényeket.  

De nem a díszkerítés a legfontosabb eleme a felújításnak, hanem a sétányok burkolata. Ez a probléma az általános térfelújítás nélkül is megoldásra vár. Egy régi fotón látszik, hogy a kerékpárosok már a hőskorban is áthajthattak keresztben a téren, így most ezt az utat is vízszintbe lehetne hozni, mert most a két peremnél elég rázós az áthajtás. A burkolatot valószínűleg fel kell újítani, de olyan anyagból kell készíteni, ami ellenáll az olyan komoly igénybevételeknek, mint a vásárok és fesztiválok.

A városháza előtti szocialista realista stílusjegyeket hordozó szökőkútnak is valószínűleg meg vannak számlálva a napjai, ugyanis az tényleg nagyon nem passzol egy 1930-as, -40-es éveket idéző környezetbe. Egyébként az úgynevezett országzászlót épp a historikus szemlélet jegyében állította újra fel a 2000-es évek elején az akkor városvezetés, ami mellett elég nagy kontraszt a Kádár-szocreál medence. Egyébként a szökőkút mellett lévő apró kavicsokat a fesztiválokon unatkozó kisgyerekek a szüleik szeme láttára szokták beszórni ebbe a medencébe, úgyhogy a kavicsos rész jövőjét is érdemes lesz újra átgondolni.

A tér legfontosabb szereplői mégis a növények, elsősorban a százévesnél is idősebb fák. Nagyon komoly feladat ezeknek az állagmegóvása, rendszeres állapotfelmérése, mert épp a tér hatalmas forgalma miatt nagyon veszélyes, ha egy-egy matuzsálem nem bírja már a gyűrődést, és egy komolyabb vihar a sétálók közé dönti az ágakat, netán az egész törzset, ahogy ez korábban meg is történt már. Ha van elegendő pénz a tér rekonstrukciójára, akkor a fákra is gondolni kell, hiszen a tér patináját ez a páratlan fasor adja meg, és amennyiben egy-egy példány menthetetlenné válik, azonnal pótolni kell.
     
Ami a tér funkcióit illeti, azon bizonyára sokat fognak vitatkozni a szegediek épp úgy, mint a városatyák. A vár és városháza közötti hatalmas területen, a mai Széchenyi téren az 1800-as években már nagypiac foglalt helyet, tehát a vásári forgatagnak vannak hagyományai errefelé. Ezért alakul aztán ki a modern Szeged közigazgatási és közgazdasági centruma itt, hiszen mindent el lehetett intézni egy füst alatt, ha bement az ember a belvárosba.  

Talán kevesen tudják, hogy a Széchenyi tér hosszú ideig, 1870 tájáig, a mostani Klauzál tér déli házsoráig nyúlt. Ezért van e házak között itt máig több régi alkotás. így a Kárász-ház, a barokk jellegeket is őrző Wagner-ház. Ez a kapcsolat a két tér közti házsorral megszűnt, ám a felújított Klauzál tér és a Széchenyi tér stílusbeli összehangolásával ismét elevenné lehetne tenni e múltbeli kapcsolatot. Tovább lehetne tágítani ezt a stílusbeli harmóniát, ha figyelembe veszik a tervezők a szintén nemrégiben felújított Dugonics tér jellegzetes elemeit.  
(Webrádió)

Címkék

Szeged Széchenyi tér

Galériánk

Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07. Széchenyi tér - 2021.03.07.
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!