Megrovást kapott egy szegedi városi cég volt vezetője a Mars téri beruházás ügyében

Belföld, 2022.05.11

Másodfokon elmarasztalta a Szegedi Törvényszék kedden a Szegedi Vásár és Piac Kft. korábbi vezetőjét a Mars téri piac rekonstrukciója előtt, az egyik pavilon áthelyezésével elkövetett rongálás vádja miatt.

Bíróság A ruházati cikkeket árusító Anna butik tulajdonosa pótmagánvádlóként jelentős kárt okozó rongálás miatt indított pert az önkormányzati cég vezetője ellen. A törvényszék bűnösnek mondta ki a férfit, és megrovásban részesítette, de nem hozott döntést a pótmagánvádló kártérítési igénye ügyében, azt polgári eljárásban érvényesítheti.

A város és az önkormányzati cég konzorciuma uniós támogatást nyert a legnagyobb szegedi piacnak helyt adó Mars tér rekonstrukciójára. Az árusítóhelyekre vonatkozó bérleti szerződést 2005 októberében felmondták, majd miután a felszólítások ellenére a terület kiürítése nem történt meg, pert indított ennek érdekében.

Mielőtt azonban az ügyben jogerős ítélet született volna, a vádlott cégvezető 2009 novemberében szerződést kötött négy elárusítóhely, közte a pótmagánvádló pavilonjának áthelyezésére, annak ellenére, hogy korábban az önkormányzattal levélben azt közölte, hogy állagsérelem nélkül nem mozgathatók. A vádlott ugyanekkor egy másik levélben állásfoglalást kért az önkormányzattól a létesítmények áthelyezéséről, de ebben nem említette, hogy ez a pavilonok megrongálása nélkül nem tehető meg.

Berkes Tamás tanácsvezető bíró indoklásában jelezte, hogy az Anna butik 15 és 50 millió forint közötti értékű pavilonja a munkálatok során megsérült, rommá vált. A vádlott a pavilon helyreállítására szerződést kötött, de a javítás mikéntje nem ismert, a létesítményt a pótmagánvádló nem vette át.

A bíró hangsúlyozta, hogy a pótmagánvádló négy évig nem tett eleget a jogszerű felmondásnak, így a nagyfokú sértetti közrehatás és az eljárás elhúzódása miatt a bíróság nem látta szükségesnek büntetés kiszabását.

A Szegedi Törvényszék döntésével megváltoztatta az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság 2018-ban hozott felmentő ítéletét. Az érintettek három munkanap gondolkodási időt fenntartottak fellebbezés bejelentésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!