Megtette első balatoni útját a Tihany komp és a Tomaj katamarán

Belföld, 2023.09.23

A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, amelyek közül kettő összeszerelési munkálatai véget értek; a sikeres üzempróbák után megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán - tudatta a Balatoni Hajózási Zrt. közleményben az MTI-vel szombaton.

BAHART új hajói A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat - fűzték hozzá.

A közleményben ismertetik: a 2019 óta újra többségi állami tulajdonban működő Balatoni Hajózási Zrt. a magyar kormány támogatásának köszönhetően tudta megvásárolni a hajókat. A korszerűsítés érdekében beszerzett két új személyhajót és két kompot a komáromi hajógyárban építették meg, majd szétszerelve szállították a Balatonra júliusban.

A nyár folyamán befejeződtek a műszaki, összeszerelési és berendezési munkálatok, így a négyből már két hajó megkezdhette az álló (funkcionális)- és futópróbákat. Ennek keretében vizsgálták például a hajók úszáshelyzetét, kormányozhatóságát, manőverezési képességét, illetve a vészüzemi funkciókat is kipróbálták. A következő hetekben a további üzempróbákat hatósági szemlék és betanulási folyamat követi, valamint folytatódnak a még folyamatban lévő komp és katamarán összeszerelési munkálatai.

A kompok acélszerkezetének tömege 298 tonna, 11 kilométer elektromos vezeték, közel 4 tonna festéket használtak az építés során. A katamaránokhoz egyenként 157 tonna acél, 9 tonna hegesztési segédanyag, 14 kilométer elektromos vezetéket használtak - ismerteti közleményében a Balatoni Hajózási Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!