TV műsor

Merkely: az újrainduló egészségügyi beavatkozásokhoz elengedhetetlenek a vérkészítmények

Belföld, 2021.05.10

Az egészségügyben a napokban újrainduló, tervezhető műtétekhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű vér és vérkészítmény, ezért a Semmelweis Egyetem vezetői is példát szeretnének mutatni azzal, hogy vért adnak - mondta a budapesti orvosegyetem rektora hétfőn.

Merkely Béla, miután vért adott a "Semmelweis medikus véradó hét" elnevezésű kampány első napján, azt mondta: túl vagyunk a koronavírus-járvány nehezén, a harmadik hullám leszálló ágban van, így elkezdődhetnek a tervezett egészségügyi beavatkozások.

Hozzátette: az egyetemi hallgatók és medikusok véradásának több évtizedes hagyománya van az intézményben, ezért fontos, hogy az orvos- és egészségtudományi képzés zászlóshajójának számító intézmény vezetősége is példát mutasson, egyben szolidaritását fejezze ki a hallgatók iránt, akik a járványban már másodszor vesznek részt szervezett véradáson.

Merkely Béla kiemelte, a véradásnak nincs akadálya akkor sem, ha a valaki átesett a fertőzésen, és akkor sem, ha oltást kapott. A fertőzésből történő felépülés után három héttel, míg oltás után akár már másnap lehet vért adni - mondta.

Tripolszky Bálint, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke arról beszélt, fontos társadalmi üzenete van az immár hagyományos hallgatói véradásnak, amelyet minden évben megszerveznek a vérellátó szolgálattal közösen. Tavaly 260-an jelentkeztek, idén pedig több mint háromszáz hallgatót várnak. Kiemelte, hogy a járvány elleni védekezésben több ezer hallgató dolgozott önkéntesként kórházakban, a mentőszolgálatnál és az egyetem klinikáin.

Nemes-Nagy Zsuzsa, az Országos Vérellátó Szolgálat regionális igazgató főorvosa arról beszélt, hogy nagy segítséget jelentenek a hasonló kampányok, hiszen a járvány ideje alatt kevesebb a véradó. A biztonságos betegellátáshoz naponta 1500-1600 véradóra volna szükség, de a járványhelyzetben a véradók száma kicsit csökkent, 1300-1400-an adnak vért. Hozzátette: a nyár a járványhelyzettől függetlenül is kritikus időszaknak számít, ezért lenne fontos, hogy minél többen menjenek vért adni. A véradás továbbra is biztonságos, figyelnek a tumultus elkerülésére és a higiénés szabályok betartására - hangsúlyozta.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!