Ilyen munkakör a gépkezelőké is, akik a tevékenységüket újra és újra megszakítva jutnak hozzá a tisztítóeszközhöz, csökkentve ezzel a munka hatékonyságát.
Munkaidő alatt több mint hússzor kell a törlőkendőért nyúlni
Egy friss kutatásból – amit a
Flor által forgalmazott Tork termékek gyártója végeztetett el – fény derült arra, hogy a gépkezelők jelentős része több, mint húsz alkalommal szakítja meg munkáját feleslegesen a törlőkendők vagy a tisztítóeszközök miatt. Ezt az időveszteséget jelentős mértékben lehet csökkenteni azzal, ha a megfelelő adagolók kerülnek alkalmazásra.
A munkamegszakítások sok esetben szükségtelenek, ennek a magyarázata az, hogy a kezelőknek törlő- és tisztítószereket kell vételezni, illetve ki kell dobniuk a használt eszközöket. A tanulmányból az is kiderült, hogy a gépkezelők sok esetben a szükségesnél több tisztítókendőt is magukhoz vesznek azért, hogy a munkát ne kelljen megszakítaniuk.
Célszerű csökkenteni a pazarlást
A Tork Mozgási veszteség kalkulátor egy olyan ingyenes szolgáltatás, amit a Tork hozott létre a vállalatok pazarlás elleni küzdelmének segítésére. Ennek a használatával a vállalatok lehetőséget kapnak arra, hogy felmérjék annak hatását, hogy mi történik akkor, ha az üzemben rossz helyen vannak elhelyezve a tisztítókendők.
Két alapvető probléma okozhat pazarlást: az egyik a mozgási veszteség, a másik a túlzott felhasználás. Az idő- és eszközpazarlás csökkentésével növelhető a termelékenység, ahogy a gépkezelők felesleges mozgásának csökkentése is látványos eredményekre vezethet.
A Tork a világ egyik vezető higiéniai és egészségügyi márkájaként sokat tesz azért, hogy a termelési hatékonyság javítását elősegítse. A kutatási eredmények arra utalnak, hogy amennyiben a tisztítókendők elhelyezése az üzemekben nem ideális, akkor az könnyen mozgás- és készletpazarlást indukálhat, illetve felesleges stresszt válthat ki a dolgozók körében. Ezt pedig célszerű megakadályozni!
Mi derült ki konkrétan a tanulmányból?
A tanulmányból kiderült, hogy:
- A gépkezelők 44%-a amiatt, hogy elmenjen egy tisztítókendőkért, vagy hogy kidobja a használtat, legalább 20 alkalommal szakítja meg a munkáját.
- A gépkezelők 74%-a annak érdekében, hogy ne kelljen minden alkalommal elmennie érte, több tisztítókendőt vesz magához, mint amennyire valóban szüksége van.
- A gépkezelők 69%-nak stresszt okoz, ha megszakítja a munkáját.
- A gépkezelők 90%-a szerint, ha közelében professzionális ipari tisztítókendők lennének, az segítené a munkáját.
Mi a megoldás?
A megoldást a Tork Performance adagolórendszer jelentheti, amivel a tisztítókendőket úgy lehet elhelyezni a munkaállomáson, hogy a gépkezelőknek ne kelljen messzire menniük érte. Az adagolók sokféle egyedi és rugalmas rögzítési móddal rendelkeznek, használatukkal megelőzhető a mozgás- és készletpazarlás.
Tegye hatékonyabbá Ön is a munkát a Tork megoldásával!
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!