Azért, hogy a Fidesz és a KDNP jelöltjei nem kapták meg a testületbe kerüléshez szükséges számú voksot, a politikus elsősorban nem a Tisza-frakciót, hanem a miniszterelnököt tette felelőssé, azt közölve: Magyar Péter az utolsó pillanatban utasította a kormánypárti képviselőket arra, hogy ne támogassák a bizottsági szűrőkön már átment tagjelölteket.
A Mi Hazánk politikusa "morális szempontból is aljas húzásnak" nevezte, hogy családtagjaik jelenlétében szavazták le a Fidesz és a KDNP jelöltjét.
Toroczkai László annak a véleményének adott hangot, hogy mindez azért történhetett, "mert Magyar Péter bal lábbal kelt fel", valószínűleg azért, mert "éjszaka az ukrán külügyminiszterrel vitatkozott", és emiatt reggel "kellemetlen telefonokat" kaphatott "Brüsszelből vagy máshonnan", ezért minden politikai megfontolás nélkül "kicsit gonoszkodni akart".
Közölte: a parlamenti hagyomány az, hogy ha az ellenzék megszavazza a kormányoldal jelöltjeit, akkor az viszonozza a gesztust.
Toroczkai László elmondta: a médiatanács tagjainak megválasztására a Mi Hazánk képviselői igennel voksoltak, az elnökére viszont nemmel szavaztak, mert ő korábban politikai szerepet vállalt Márky-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett.
A politikus különösen fontosnak nevezte, hogy a médiatanácsban jelen legyen minden párt delegáltja, mondván, "különben nem beszélhetünk sajtószabadságról".
Amikor a legfőbb ügyész megválasztásáról kérdezték, a politikus úgy nyilatkozott, szakmailag akár indokolt is lehet Szathmáry Zoltán jelölése, az ő kifogásuk az volt, hogy az államfő nem egyeztetett a parlamenti pártokkal személyi javaslatáról, így azok nem tudták gyakorolni a választók által rájuk ruházott ellenőrző feladatot.
Arról beszélt: osztályvezetői szinten, ahol a jelölt dolgozott a Polt Péter vezette legfőbb ügyészségen, "azért nem politikai döntéseket hoztak".
Ugyanakkor bírálta a kormányváltás óta tartó kinevezési gyakorlatot, felvetve, hogy például a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal esetében a Mi Hazánk által vezetőnek javasolt valamennyi személyt indoklás nélkül leszavazták.
Sürgette, hogy az életpálya és az alkalmaság döntsön ezekben a kérdésekben, ne az, hogy "éppen milyen kedve van a miniszterelnöknek". Hozzátette: szerinte lehet az ügyészi szervezeten belül olyan személyt találni, akivel szemben nem merül fel a politikai befolyásoltság gyanúja.
A három fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről azt mondta: korábban is kiálltak a mentelmi jog megszüntetése mellett, korábban pedig azt javasolta - kompromisszumként -, hogy a köztörvényes ügyekre ne vonatkozzon a képviselői immunitás.
Ugyanakkor hangsúlyozta: az ügy, amelyben a három képviselő mentelmi jogát felfüggesztették, egyedi és súlyos, hiszen az egyik legkeményebb vád, a pedofília hangzott el egy közszereplővel kapcsolatban.
Mint mondta: ha igazak a vádak, az elkövetőre, ha hamisak, akkor a valótlan állításokat megfogalmazóra kell súlyos büntetést kiróni.
Hozzátette: egyelőre semmilyen módon nem látja bizonyítottnak az ügyben hangoztatott pedofíliavádat.
Amikor a magyar területre tervezett ukrán üzemanyag-tározóról kérdezték, úgy nyilatkozott, nem hiszi el, hogy a kormány tudta nélkül a magyar nagykövet részt vehetett volna a Kárpáti Nyolcak tanácskozásán, vagy a Mol megállapodhatott volna ukrán partnerével egy ilyen projektről.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!