Szerinte a kormányzatnak ágazatokra és munkakörökbe lebontott közép- és hosszú távú terveket kellene készítenie arról, hogy az adott pozícióban a nyugat-európai bérek mekkora hányada az elérendő cél.
Volner János meglehetősen ambiciózusnak nevezve azt az elképzelést, hogy néhány éven belül érjék el a nyugati bérek felét a magyarországiak.
Hangsúlyozta: a kormányzatnak arra kellene ösztönöznie, szükség esetén rákényszerítenie a Magyarországra érkező multikat, hogy az eddigieknél magasabb bért fizessenek, a már itt lévő tőkeerős cégeket pedig béremelésre sarkallni.
Az ellenzéki politikus kiemelte: a kormányzat által kötött számos stratégiai szerződés egyike sem tér ki a béremelésre, holott "az alacsony munkabérek kora lejárt", Magyarországnak pedig az összeszerelés helyett magas hozzáadott értékű, tudásalapú termelésre kell átállnia.
Volner János arról beszélt: az ellenzéki pártok közül a Mi Hazánk volt az egyetlen, amelyik - a gumiipari szakszervezeti szövetséggel együttműködve - eredményeket ért el a béremelésben.
Nekirohanni egy zárt ajtónak, pókemberesdit játszani egy lépcsőn kívülről felmászva, hájas hasakat és lyukas zoknikat mutogatni nem túl dicsőséges és nem túl eredményes cselekedet - jegyezte meg.
Kérdésre válaszolva az egykor Jobbik-színekben mandátumot szerzett politikus úgy nyilatkozott, nem véletlen, hogy Hegedűs Lorántnénak távoznia kellett a képviselőcsoportból, mert a pártvezetés fel volt készülve arra, hogy róla is terhelő anyagok kerülnek nyilvánosságra.
Közlése szerint a mandátumáról a múlt héten lemondott egykori képviselő és Gyöngyösi Márton frakcióvezető is "nagyon szeretett" a zsidósággal kapcsolatos témákkal foglalkozni, hozzátéve, Gyöngyösi és Sneider Tamás pártelnök személye hitelteleníti el a Jobbik baloldal felé közeledését.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!