Mi Hazánk: ne zárják ki a kisvállalkozásokat a rezsicsökkentésből!

Belföld, 2022.06.09

Ne zárják ki a kisvállalkozásokat a rezsicsökkentésből - sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának elnöke.

Apáti István azt mondta: onnan kell elvenni el, ahol van mit elvenni! Sokkal több költségvetési bevételt hozna, ha az extraprofitadó-kötelezettséget a kormány kiterjesztené a gyógyszer- és vakcinagyártókra, a multinacionális technológiai cégekre és "a saját oligarcháira", például a kaszinókra is - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Legalább 30-40 ezer céget érint - folytatta -, hogy a kormány a tíznél kevesebb embert foglalkoztató, nettó négymilliárd forintnál kisebb árbevételű vállalkozásokat is kizárja a rezsicsökkentésből, így ezek a cégek a jövőben a mostani ár három-hétszeresét fizethetik a gázt és az áramért.

Apáti István hangsúlyozta: minderről rossz piaci környezetben döntött a kormány, amikor magas az infláció, gyenge a forint, a cégeknek pedig emelkedő bérekkel kell számolniuk. Ezek a tényezők együtt sok vállalkozást ki fognak véreztetni, esetleg csődbe is taszítanak - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!