Á. A.: Nehéz általánosítani, mert sokféle problémával érkeznek hozzám a párok, így inkább a három leggyakoribbat emelném ki. Első: kommunikációs nehézségek a párok között; a párok nem tudják, hogyan beszélgessenek egymással. Nehezen beszélnek a problémáikról, elnyomják azokat saját magukban, de ha mégis kimondják, akkor már robban a bomba, vagy éppen olyan régóta húzódott, lappangott az adott nehézség, hogy szinte későn kerül a felszínre. Sokan ok nélkül, megfelelő eszközök hiányában, feleslegesen durva stílusban öntik rá a másikra azt, ami éppen nem tetszik nekik. Második: a gyerekkel, gyerekekkel rendelkező párok, szülők problémája; a családalapítás következtében elsodródnak egymás mellől a párok. Nincs idejük egymásra, nem is a párkapcsolaton van a fókusz, hanem a gyereken, gyerekeken, ők lesznek a legfontosabbak. Közben a kapcsolat elszárad, mint egy ritkán locsolt növény a nyári hőségben. Harmadik: bántalmazó kapcsolatban élő párok problémája; az ilyen kapcsolatok egy kollektív problémahalmazzal bírnak. Fontos, hogy ez alatt nem csak a fizikai bántalmazást értjük, hiszen a verbális bántalmazásnak is többtucat megjelenési formája van. Ilyenkor olyan alapvető értékeket nem tart tiszteletben a bántalmazó fél, mint a másik ember tisztelete, személyes szabadsága, saját egyéni igényei és szükségletei. A bántalmazott fél pedig nem ismeri a saját határait, emberi jogait, azt gondolja tévesen, minden csak azért történik, mert ő nem megfelelő. Egyébként a legtöbb párkapcsolati probléma mögött egyéni lelki sérülések és a mindennapi stresszek is meghúzódnak, amelyek okozói annak, hogy a kapcsolat krízisbe kerül, vagy alapjaiban nem jó.  

Á. A.: Másképp hatott/hat a problémaként a COVID19, és a gazdasági válság. A járvány nehézsége az volt, hogy az emberek, családok hirtelen összezárva találták magukat, és olyan dolgok is felszínre kerültek, amiket máskor a hétköznapi rohanás el tudott nyomni. Köztudott a mondás, miszerint lakva ismerszik meg a másik – ebben az időszakban ez hatványozottan jelen volt. Az összezártságot felerősítette a kollektíven jelen lévő félelem érzése is. A jelenlegi gazdasági válság hatása kicsit más. Az emberek olyan helyzetekben sem mernek lépni, amikor szükséges lenne, ilyen például: elköltözni vagy munkahelyet váltani. Ezen felül most az is egyfajta probléma, hogy a közös hitel, a babaváró vagy épp a CSOK miatt kell megmenteni a kapcsolatot. ..

Á.A.: Nem, önmagában ez nem igaz - ha ez így lenne, akkor a koronavírus-járvány időszaka minden kapcsolatot megmentett volna annak ellenére, hogy nem mehettünk sehova. Az ellenkezője valósabb. Sok kapcsolat jobban működik az utazások ideje alatt, amikor otthon hagyjuk a mindennapi stresszt, és önmagunk lehetünk egy idegen helyen. A felvetés csak oly módon igaz, hogy a minőségi együtt töltött idő esetleg megmutatja az egyébként is jelen lévő, strukturális problémákat. Ilyenkor nem a kikapcsolódás teszi tönkre a kapcsolatot, hanem az csak megmutatja, kisarkítja, hogy milyen problémák, vagy személyiségjegyek is azok, amelyek bárhová is megyünk, követnek bennünket. Beszédes tud lenni, amikor a párok a világ legszebb helyein sem tudnak egymással boldogan időt tölteni, örülni egymásnak. 

Á.A.: A kapcsolatok megmentéséhez mindenképpen sok-sok beszélgetésre van szükség. Elengedhetetlen, hogy mindkét fél önreflexíven álljon hozzá, azaz hajlandó legyen önmagába nézni, szembenézni a saját hibáival és felvállalni azokat. Természetesen meg kell osztanunk a partnerünkkel, hogy mi az, ami nem tetszik, de tudjunk róla: szimplán a másik hibáztatása nem fogja megoldani a helyzetet. A párkapcsolati tanácsadás szakmai és objektív segítség a kapcsolati krízisek során, ha a párok önmagukban már nem vagy nehezen boldogulnak, vagy ha gyökeres változásokat vagy megoldásokat igényelnek. Segíthet meglátni olyan dolgokat, háttérokokat, amiket a kapcsolaton belül lévőknek nem sikerült, és pártatlan félként vezet a megoldásban. Tudjunk róla: a krízisben lévő kapcsolatok megoldására időt kell szánniuk a feleknek, nem lehet egy komolyabb krízist két hét alatt megoldani, akkor sem, ha érthető módon már nagyon szeretnénk felszabadulni a problémák súlya alól. 

Á.A.: Egyre gyakrabban. Szerencsére Magyarországon is kezd elterjedni az a szemléletmód, hogy nem ciki segítséget igénybe venni - ha a testi problémákkal orvoshoz fordulunk, akkor miért ne tehetnénk a lelki problémák esetén is, hogy szakembert keresünk fel? Persze, sokan mondják még mindig, hogy "ha én nem tudom megoldani, akkor más sem fogja tudni, minek kérjek segítséget?" - de gondoljunk csak bele, ugyanezt mondanánk akkor is, ha az autót kellene megszereltetni, vagy ha olyan sebet szerzünk, amit össze kell varrni? Mindannyian veszünk igénybe szolgáltatásokat, segítséget másoktól, legyen az könyvelő, festő vagy fogorvos. A párkapcsolati tanácsadás is egy ilyen szolgáltatás: ha nem tudom megszerelni a kocsimat, szerelőhöz viszem, s ha nem tudjuk megszerelni a kapcsolatukat, akkor elmehetünk egy pártanácsadóhoz. Egyre többen lépik ezt meg, és egyre többen merik akár a barátaiknak is elmesélni, hogy tanácsadást vesznek, vettek igénybe. De van még hová fejlődnünk kis hazánkban, ha azt szeretnénk, hogy ez egy természetesen felmerülő lehetőség legyen. 

Á.A.: Szerintem azért, mert nekem vannak a legaranyosabb klienseim - ezúton is köszönöm az engem ajánlóknak a megtisztelő bizalmat, hálás vagyok érte! (Nemrég szembesültem vele, hogy olyan ember is ajánlott engem, aki még sosem járt nálam - talán egy barátja vagy családtagja révén hallott rólam?! ) Nincs nagy titok, csak annyi, hogy igyekszem közvetlen és kötetlen hangulatú üléseket tartani. Tegeződünk, viccelődünk, mert a könnyek mellett - ami persze gyakori - jó nevetni is. Nagyon szeretem a kis műhelyem otthonos atmoszféráját. Ezen túl pedig igyekszem intuitíven dolgozni, és hallgatni a megérzéseimre, ráhangolódni a klienseimre. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az én tanácsadásom "különb" lenne, ilyet semmiképp sem állítanék, hiszen rengeteg jó szakember van. Mindenkinek érdemes megtalálnia azt a segítőt, aki hozzá illik, akinek meg tud nyílni. Úgy látom, hogy nekem könnyen megnyílnak az emberek, de biztos vagyok benne, hogy van, akinek ez túl sok, van, akinek komfortosabb, ha magázódhatnak, ha kicsit hivatalosabb hangnemben zajlik a beszélgetés. Nekem ez a fajta - szakmailag egyébként nagyon is támogatott - távolságtartás nem megy, nem is szeretnék így dolgozni semmiféle szakmai ajánlás ellenére sem. Alapvető, hogy igyekszem szeretettel hozzáállni a klienseimhez, ami persze gyakran nehéz és kimerítő, de ily módon tudom boldogan végezni a munkámat. Hiszek abban, hogy csak úgy tudok segíteni a hozzám fordulóknak, ha én is jól érzem magam közben. És, nem titok az sem, hogy van egy segítő munkatársam, a kutyám, aki velem dolgozik. Amikor még csak ismerkedem a kliensekkel, vagy, ha azok épp nem kutyabarátok, akkor a másik szobából hallgatózik, de idővel ő is részt vesz a foglalkozáson. Fontos kiegészítés, hogy vannak olyan esetek, melyeket tovább kell irányítanom, amikor például családterapeutát, addiktológust, vagy klinikai szakpszichológust igényel a helyzet. Ilyenkor a kötelező és felelősségteljes döntés, ha ilyen szakembert javaslok.