Miniszterelnökség: folytatódik a Magyar falu program

Belföld, 2021.04.07

Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civil szervezetek a Magyar falu programban - tudatta a Miniszterelnökség.

A Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által jegyzett közleményben azt írták, hogy a Falusi Civil Alap közel 5 milliárd forintos keretéből a falvakban működő egyesületek, alapítványok az idén is négy célra pályázhatnak.

Közlésük szerint ingatlanberuházási, -felújítási támogatás esetén 6 millió forint, gépjárműbeszerzési támogatás esetén 5 millió forint, eszközbeszerzés és programszervezési támogatás esetében pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.

Az önkormányzatok a tulajdonukban lévő közterületi játszóterek és óvodai játszóudvarok építésére, kialakítására, felújítására, eszközök és felszerelések fejlesztésére, beszerzésére nyújthatnak be pályázatot. Az erre a célra rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint.

A közlemény szerint saját tulajdonú temetőik infrastrukturális fejlesztésére a települési önkormányzatok mellett a történelmi egyházak is igényelhetnek támogatást, melyre a kormány összesen 3 milliárd forintot biztosít.

A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén, illetve a Falusi Civil Alap esetében a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül május 7-ig lehet benyújtani. A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik - írták.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az elmúlt két évben a Magyar falu program helyi életminőség javítását célzó pályázati alprogramjánál a nyertes pályázatok száma meghaladta a tizenkétezret, a kifizetett állami támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot. A program harmadik éve tartó teljes költségvetése a falusi családi otthonteremtési kedvezménnyel, a falusi útalappal és a kisboltok támogatásával együtt több mint 600 milliárd forint - közölte a Miniszterelnökség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!