Miniszteri biztos: a bölcsődefejlesztések a magyar családpolitika céljait szolgálják

Belföldi hírek, 2021.06.12

A bölcsődefejlesztések a magyar családpolitika céljait szolgálják - mondta a kisgyermekek napközbeni ellátásáért felelős miniszteri biztos szombaton a Pest megyei Bugyi új, mintegy 530 millió forintos beruházással kialakított bölcsődéjének átadóján.

Kovácsné Bárány Ildikó közölte: a magyar családpolitika középpontjában a gyermek áll, a kormány segíti a fiatalokat a gyermekvállalásban, a családokat pedig a legkülönbözőbb módokon támogatja.

Ezeknek a céloknak az elérését segíti a bölcsődefejlesztés is, amelyhez a kormány az elmúlt években jelentős forrásokat biztosított, azért, hogy minden szülői igényre reagáló bölcsődei hálózat épüljön ki Magyarországon - hangsúlyozta.

Az eredményeket sorolva beszámolt arról, hogy Magyarországon 2010-hez képest 21 ezerrel több bölcsődei férőhely van, és két és félszer több településen biztosított helyben a bölcsődei ellátás.

Kovácsné Bárány Ildikó közölte: a bölcsődék segítik a szülők helyben maradását, emellett a foglalkoztatásra is kedvező hatást gyakorolnak.

Pánczél Károly, Dabas és térsége fideszes országgyűlési képviselője elmondta: választókerületében "bölcsődeépítési boom" tapasztalható: 11 helyen vagy már megvalósultak ezek beruházások, vagy hamarosan megtörténik azok átadása, ami 500 új férőhelyet jelent.

Kitért arra is, hogy Bugyi új bölcsődéje "színtisztán magyar forintokból épült", a beruházást a kormánytól Pest megye fejlesztésére szánt 80 milliárd forintos kompenzációs keretből támogatták, egyúttal köszönetet mondott a helyi adófizetőknek is.

Nagy András Gábor, Bugyi független polgármestere arról beszélt, hogy a beruházással megoldják a családok megélhetését biztosító munkába járás lehetőségét.

Mások mellett a kivitelező Gomép Kft. munkáját is méltatva hozzátette: az új, Horváth Zoltán Ybl-díjas építész által tervezett intézményt jó helyre, a főúttól elzárt területre, egy működő óvoda szomszédságában építették fel.

Nagy András Gábor az MTI érdeklődésére elmondta: a 2019-ben megkezdett építkezés teljes költsége 530 millió forint volt, amelyhez mintegy 317 millió forint állami támogatást kaptak.

Az intézmény tájékoztatása szerint a csaknem 500 négyzetméteres, három csoportszobás, 40 férőhelyes bölcsődeépületben melegítőkonyhát és sószobát is kialakítottak, az épülethez tartozik egy mintegy ezer négyzetméteres, korszerű kültéri játékokkal felszerelt udvar is.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!