Miniszteri biztos: népszerű és jó szolgáltatás a kormányablakbusz

Belföld, 2021.10.27

Népszerű és jó szolgáltatásnak nevezte a kormányablakbuszt a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős miniszteri biztosa szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben tartott kormányablakbusz-átadón.

Domokos Péter az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint kiemelte: kevés ország büszkélkedhet azzal, hogy egy kisebb zsákfaluban is az állammal kapcsolatos 2500 ügy indítható vagy intézhető.

Magyarországon 3,5 millióan olyan kisebb településen laknak, ahol nincs helyben kormányablak - mutatott rá a miniszteri biztos. Hozzátette: az ilyen településeken élőket szolgálják 2018 óta a kormányablakbuszok, és az idén negyedikként forgalomba állított új járművel már országosan 25-re bővül a kormányablakbusz-hálózat.

Ismertette: 2020-ban már minden megyében volt legalább egy kormányablakbusz, és most már öt megyében is két ilyen jármű szolgálja az állampolgárokat. Domokos Péter tájékoztatása szerint a buszokban már több mint 120 ezer alkalommal intéztek ügyet.

A most átadott, harmadik generációs buszról elmondta: a jármű 70 centiméterrel hosszabb, a belső tere pedig 20 százalékkal nagyobb a korábbiaknál, ezek segítik az akadálymentes megközelítést.

Riz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az új busszal előrelépett a megye. A jármű a lakosság életminőségének javulását, a hivatali ügyintézéshez való hozzáférés lehetőségének bővítését szolgálja - mondta.

Alakszai Zoltán megyei kormánymegbízott közölte: a szerdán átadott jármű a megyei kormányhivatal második kormányablakbusza. A megyéhez 358 település tartozik, magas lakosságszámmal, zömében kistelepülésekkel, ezért is nevezte fontosnak az új kormányablakbuszt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!