Nyul Zoltán a testületnek adott tájékoztatásában kiemelte: a Mohácsi Nemzeti Emlékhely méltó módon teljesen megújul, és a kivitelezési munkálatok két hónapja zajlanak. A 15 százalékos készültségi fok illeszkedik az elvárásokhoz és az ütemezéshez - mondta.
Közölte: az emlékhely megújításához kapcsolódik egy új "emblematikus helyszín", a kiállítótér létrehozása is. Továbbá a mohácsi csatatéri emlékkápolna is megújul, amely méltó módon állít emléket a csata hőseinek. A beruházás során olyan létesítményeket hoznak létre, amelyek megfelelnek a gazdaságos üzemeltetés szempontjainak - jegyezte meg Nyul Zoltán.
Jelezte, a régészeti eljárás már befejeződött; újabb tömegsírt nem tártak fel, azonban csontokat találtak, és ezek megfelelő elhelyezéséről gondoskodnak.
A politikus kitért arra is, hogy az eredeti szerződés részeként, azt kiegészítve kopjafákat és zászlótartókat is felújítanak, továbbá elhelyeznek egy emlékkeresztet.
A második mohácsi csata Harsány-hegyi emlékhelye kapcsán közölte: ennek megvalósítására is közbeszerzési eljárást írnak ki. Ebben az esetben 200 millió forintos költséggel számolnak - mondta Nyul Zoltán. Szavai szerint a nyár elejére, közepére ez a beruházás is megvalósul.
Emlékeztetett: az említett két projekt építtetői feladatát az ÉKM látja el.
A helyettes államtitkár rámutatott: a térség közlekedési és egyéb infrastrukturális fejlesztései hatalmas ugrást jelentenek.
Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője, a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos azt közölte, hogy a fejlesztések mind költségvetési forrásból valósulnak meg.
Emlékeztetett, az Országgyűlés szerdán fogadta el a mohácsi csata hőseinek emlékéről szóló javaslatot, amely rögzíti, hogy 2026-ban az egész nemzetet megszólító emlékévet tervez a kormány.
Az előttünk lévő mohácsi emlékév egyszerre a kegyelet, a hősiesség és a közép-európai összefogás éve - fogalmazott Hargitai János.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!