MSZP: Fidesz-KDNP a családok ellen harcol, a környezetrombolók pártjára állt

Belföld, 2021.05.27

A Fidesz-KDNP a családok ellen harcol, helyettük a környezetrombolók és az ingatlanmutyik pártjára állt - közölték az MSZP országgyűlési képviselői csütörtökön.

Gurmai Zita és Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón ezt arra reagálva közölte, hogy az Országgyűlés fenntartható bizottsága nem vette tárgysorozatba az ellenzék Magyarország nagy tavai természeti és kulturális értékeinek védelméről szóló határozati javaslatát és az MSZP a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandok védelméről szóló törvényjavaslatát.

Gurmai Zita, a szocialisták frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: a Fidesz a döntésével megerősítette, hogy a környezetrombolók pártján áll.

Elmondta, 2010 után a Fidesz az ország természetes tavainak környékét elkezdte átjátszani a haveroknak, az oligarcháknak. Hozzátette: az elmúlt években a kormánypártok - sokszor a széleskörű tiltakozások ellenére - az oligarcháknak kedvező építési, földhasználati, vízügyi, hulladékgazdálkodási szabályokat erőltettek át.

Szerinte ezek a szabályok környezetkárosítóak, azok lehetőséget adhatnak a partok feltöltésére, a nádasok, a fák kivágására, és bármikor bárhova történő építkezésre. A közös ellenzéki javaslat ennek vetett volna véget - mondta.

Gurmai Zita indokoltnak nevezte, hogy a 2022-es kormányváltás után önálló minisztérium feleljen a klíma-, a környezet-, a természetvédelemért és a vízügyért, mert szerinte így lehet csak hatékonyan érvényesíteni a közérdeket.

Molnár Zsolt közölte, a természeti értékek védelméről és a természetes tavak melletti strandok díjmentes igénybevételéről szóló javaslat is az ingatlanmutyik megakadályozásáról szól.

A Fidesz-KDNP nemcsak a természeti javak védelmének, hanem a magyar családoknak is hadat üzent, mert a díjmentes strandolás nagyon sok családnak az egyetlen lehetősége a pihenésre - mondta. Szerinte a kormánypártok a családok ellen harcolnak, az ingatlanmutyik mellé álltak.

Ígéretet tett arra, hogy a 2022-es kormányváltás esetén visszaadják a családoknak a strandokat, megakadályozzák az ingatlanpanamákat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!