MSZP: meg kell védeni a szabadstrandokat!

Belföld, 2020.08.10

A szabadstrandok "rovására" végrehajtott és a "környezetvédelmet figyelmen kívül hagyó" tóparti fejlesztések ellen emelt szót az MSZP választmányi elnöke hétfőn.

Kunhalmi Ágnes a Fertő-tónál tartott, az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón azt mondta, az, ami a Fertő-tóval történik beleillik a 2010 óta tartó folyamatba: a "NER-lovagok" kisajátítják a területeket, kiszorítják a helyi lakosokat és mindenki mást az olcsó, de igényes pihenőhelyekről és környezetvédelmi károkat is okoznak.

Hozzátette: nemcsak a Fertő-tónál történik ez, hanem a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is.

Elmondta, a folyamat megakadályozására aláírásgyűjtést, majd népszavazást kezdeményeztek, hogy az embereknek megmaradjanak a szabadstrandok.

Németh Imre (Momentum-Jobbik-MSZP-DK-LMP-Mindenki Magyarországa) soproni önkormányzati képviselő, az MSZP soproni elnöke azt mondta, nem a fejlesztések ellen vannak, azt gondolják, hogy a Fertő-tó jelen állapotában nem maradhat, fejleszteni kell, de csak úgy, hogy azt elbírja a terület ökoszisztémája.

Azt is szeretnék, ha a fejlesztések úgy valósulnának meg, hogy azok ne csak a vagyonosabb embereknek legyenek elérhetőek - közölte.

Major Gyula, a Fertő-tó Barátai Mozgalom vezetője elmondta, 2015-től kezdődtek a fejlesztések a tó körül, kezdetben közmegelégedést váltott ki, abban bíztak, hogy lesz egy korszerű strand, kikötőkkel, modern kiszolgáló egységekkel.

Hozzátette: 2017-ben fordulat történt, tervbe vették egy százszobás szálloda megvalósítását, a legnagyobb vitát ez váltja ki.

Arról is beszélt, hogy az építkezés hatalmas terhelést jelentene a környező falvaknak, hiszen 25 futballpálya nagyságú területet betonoznak le.

Benjamin Heiling, az osztrák Illmic település környezetvédelmi tanácsának tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fertő-tó szerepel az Unesco világörökségi listáján. A fejlesztéseknél a környezetvédelmi szempontok és a helyiek véleményének figyelembe vételét javasolta, valamint azt, hogy úgy építsék ki a területet, hogy az a turizmusnak és a környezetnek is jó legyen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!