MSZP: mindenkinek jár a tisztes megélhetés

Belföld, 2021.05.01

Az MSZP szerint mindenkinek jár a tisztes megélhetés, ezért május 1-jén, a dolgozók, munkások ünnepén az őket érintő legfontosabb problémáról, az alacsony bérekről kell beszélni - mondta a szocialisták elnökhelyettese szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Komjáthi Imre kifejtette, a tisztességes megélhetés érdekében kezdeményezték a minimálbér adómentessé tételét, amivel akár évi 300 ezer forinttal is többet vihetnének haza az érintettek.

"A probléma az alacsony fizetés, a megoldás pedig az adócsökkentés" - fogalmazott.

Az MSZP elnökhelyettese elmondta, ennek érdekében az alacsony fizetések terheit is mérsékelnék: 321 ezer forintos bruttó bérig adójóváírást biztosítanának a dolgozóknak.

Ez az intézkedés 2,3 millió embernek nyújtana segítséget, a pontos bérnövekedést pedig mindenki megnézheti maga az MSZP honlapján elérhető bérkalkulátor segítségével - fejtette ki Komjáthi Imre.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, szerintük nincs rendben, hogy a "Fidesz letört azoknak a kenyeréből, akik éhesek és teletömte azoknak a hasát, akik jóllakottak". Változásra ebben az ügyben is a 2022-es kormányváltás jelenti a garanciát - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!