TV műsor

MSZP: van pénz az adómentes minimálbérre

Belföld, 2021.05.05

Van pénz arra, hogy az MSZP javaslata alapján adómentessé tegyék a minimálbért - jelentette ki a szocialisták elnökhelyettese szerdán.

Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz eddig állandóan csak kifogást keresett arra, miért nem akarja adómentessé tenni a minimálbért, holott pénz van rá.

Kifejtette: a napokban is döntöttek stadion- és sportlétesítmény-fejlesztésekről.

Elmondta, az MSZP adómentes minimálbérre vonatkozó javaslata 300 milliárd forintból megoldható és azonnali segítséget jelente a legkisebb keresetűeknek.

Felidézte, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég azzal utasította el a szocialisták javaslatát, hogy a kormány fontosabbnak tartja a minimálbér fokozatos növelését.

Ha fontosabbnak tartják a minimálbér növelését, miért biztosítanak adómentességet a 25 év alattiaknak? kérdezte. Hozzátette: nem a fiatalok adómentességével van gond, azt nem értik, hogy lehet az, hogy az egyik esetben az adómentességgel, a másik esetben viszont a minimálbéremeléssel érik el kitűzött célt.

Kitért arra, idén 3,67 százalékkal emelkedett a minimálbér, ez havi 4321, napi 144 forintot jelent.

Közölte, az MSZP javaslata alapján a legkisebb keresetűek havonta 25 ezer, évente 300 ezer forinttal kapnának többet.

Megjegyezte: az MSZP honlapján található bérkalkulátor segítségével a 321 ezer forint alatt keresők kiszámolhatják, mennyivel kapnának többet, ha bevezetnék az adójóváírást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!