A tudományért és technológiáért felelős leendő miniszter bejegyzésében Pósfai Mihály pályázati koncepcióját idézte, miszerint az Akadémia a szakmai társulatokkal, közgyűjteményekkel, valamint ipari, kormányzati és önkormányzati szereplőkkel kialakított kapcsolatai révén képes széles társadalmi rétegek elérésére és a tudomány eredményeinek közvetítésére.
"A magyar tudomány akkor tudja betölteni valódi nemzetstratégiai szerepét, ha a kutatók biztonságban, kiszámítható környezetben és politikai befolyástól mentesen dolgozhatnak" - fogalmazott a bejegyzésben Tanács Zoltán, utalva a TISZA Párt választási programjára és Magyar Péter leendő miniszterelnök szavaira a közgyűlés hétfői megnyitóján.
Tanács Zoltán emlékeztetett, hogy az új elnök szerint az MTA "tagjainak politikai nézetei széles spektrumot ölelnek fel. Az intézmény egészének működését és a tagok testületi tevékenységét pedig nem politikai szempontok, hanem a tudomány művelésének és a társadalom szolgálatának eszméje vezérli".
Hozzáfűzte, hogy az elmúlt években megakadt tudományos és döntéshozói párbeszéd újjáépítése biztatóan halad.
A bejegyzés végén gratulált Pósfai Mihálynak, az Akadémia 22. elnökének és az új elnökségnek: Kecskeméti Gábor főtitkárnak és Kovács Ilona főtitkárhelyettesnek, munkájukhoz pedig sok sikert kívánt.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!