TV műsor

Nehezen indul újra az élet a szegedi uszodákban és fürdőkben

Belföld, 2021.06.18

Nagy különbségek mutatkoznak a szegedi és Szeged környéki uszodák, fürdők jegyárai között, amit csak fokoz, hogy a korlátozások alatt felhalmozott veszteségeket valahogy kompenzálni szeretnék az intézmények. A legtöbben a szolgáltatás bővítésére hivatkozva emelnek árat.

Felavatták a Tiszavirág Sportuszodát Szegeden
A Napfényfürdő Aquapolis Szegedben egy egész napos felnőtt belépő 5700 megyei kedvezménnyel 4800, senior, diák 3400 forint. A 3 órás jegy se sokkal kedvezőbb, hiszen a felnőtt 4500, a senior, diák 2700 forint. Mivel megszüntették az éves bérletet, egészen horror összegbe kerülne a gyakori látogatás. A fürdőkomplexum mindennapi használata tehát rendkívül borsos összeget tenne ki. Pedig a felnőtt belépő ára csak 50 forinttal nőtt, de a kedvezményeket nagyon visszavágták. A szegedi nyugdíjasoknál elszakadt a cérna, levelet írtak a Napfényfürdő igazgatójának, és a tüntetést is fontolgatják. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László is felkarolta a témát, és tüntetést hirdetett. Szabó Mihály, a fürdő igazgatója azt mondja, hogy jelentősen bővítették a szolgáltatásaikat, ezért indokolt az áremelés.

A Városi Sportuszoda árai sokkal kedvezőbbek, hiszen 1200 forint a normál, a kedvezményes jegy pedig 800 forintba kerül. A Tiszavirág Sportuszoda úszójegye 1600 forint, ami 3 órás tartózkodásra jogosít. A kedvezményes úszójegy 1100 forintba kerül. A napijegy 3000 ezer forint, ugyanez kedvezményesen 2100 forint. Anna Fürdőben egy egész napos belépő 2000 forint, a kedvezményes változat 1500 forint. Tapasztalataink szerint minden szegedi önkormánytati fenntartású sportlétesítményben jelentősen visszaesett a látogatottság a májusi nyitás óta. Különösen a vadonatúj Tiszavirág Sportuszodában kirívó a vendégek látható távolmaradása, hiszen a szegediek nagyon várták már az új létesítmény elkészültét. A járványhelyzet miatti korlátozások azonban itt is éreztetik a hatásukat.

Az algyői Borbála Fürdőben 1550 forint egy felnőtt napijegy ára, a diákok és nyugdíjasok 1000 forint ellenében már beléphetnek a létesítménybe. Bella Árpád, a fürdő vezetője elmondta, hogy a május eleji újranyitást követő egy hónapban csak a két évvel korábbi forgalom 30 százalékát érték el, de aztán bejött a jó idő, és most már ez az arány 90 százalék. Lassan megkezdik új, 33x25-ös kültéri medencéjük műszaki átadását, amelyet várhatóan szeptemberben vehetnek birtokba a fürdő vendégei. Bella Árpád büszke arra, hogy járványhelyzet miatt nem kellett dolgozói létszámot csökkentenie, de ebben sokat segített a település önkormányzata is.

Fotó: Archív
(Webrádió)

Címkék

Tiszavirág Sportuszoda Napfényfürdő Aquapolis Városi Sportuszoda
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!