NEK - Az iraki káld pátriárka tanúságtétele a kongresszus keddi programjában

Belföld, 2021.09.07

Louis Raphael Sako bíboros, bagdadi érsek, iraki káld pátriárka tanúságtétele, katekézis, szentmise és több előadás szerepel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keddi programjában.

A reggeli ima után Gérald Lacroix bíboros, quebeci érsek katekézisével kezdődik a katolikus világesemény harmadik napjának programja a budapesti Hungexpón.

Ezt Louis Raphael Sako bíboros tanúságtétele követi. Az iraki káld pátriárka 2013-ban vette át a legrégebbi keresztény közösség vezetését.

Az érsek évek óta párbeszédet sürget a különböző társadalmi csoportok, a hatóságok és a kormányzat között. Az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerése idején számos alkalommal felhívta a nemzetközi keresztény közösség figyelmét az iraki és szíriai közösségek helyzetére. A pátriárka és az iraki keresztény közösség jelenleg - számos ország, köztük Magyarország támogatásával - azért dolgozik, hogy az emberek visszatérhessenek újjáépülő otthonaikba.

A délutáni fakultációk között szerepel Dabóczi Kálmán, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnökének és Johannes Hartl, a német Imádság Háza közösség alapítójának előadása.

Délután a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén felállított missziós színpadon koncertek, tanúságtételek várják az érdeklődőket.

Egész nap vásár lesz a Szent István-bazilika előtti téren, illetve a NEK párhuzamos programjaként a téren tartják a Szent István-könyvhetet, a keresztény könyvkiadók seregszemléjét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!