A vállalat tájékoztatása szerint a városban szolgáltatott ivóvíz minősége megfelelő, biztonságosan fogyasztható.
A közleményben ismertetik, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely ivóvízellátását három, a gyáraktól távol elhelyezkedő víztermelő telep biztosítja. A vizet 160-230 méter mély kutakból, több vízzáró réteg által védett vízkészletből nyerik. A vízbázisokat és a termelő kutakat folyamatosan ellenőrzött monitoringkutak veszik körül, amelyek lehetővé teszik a vízminőség változásainak időbeni észlelését.
További fontos biztonsági tényező, hogy a felszín alatti vizek Debrecen térségében északkelet felől délnyugat felé, vagyis a város vízbázisai felől az ipari területek irányába áramlanak. A felszín alatti víz mozgása emellett rendkívül lassú, mindössze 550-900 méter évente - hangsúlyozzák.
Kiemelték, hogy a Semcorpnál feltárt szennyezés megszüntetése és a terület megtisztítása a szennyező feladata. Debrecen önkormányzata továbbra is elvárja az ügy teljes körű hatósági feltárását és a szükséges intézkedések haladéktalan végrehajtását.
A Semcorp Hungary Kft-t korábban akkreditált mintavételre kötelezte a Hajdú- Bihar Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatósága a monitoring kutaiból, a csapadékvíz-elvezető rendszeréből és a tározóból, ennek azonban a cég késve tett eleget. A beérkezett vizsgálati eredményekből a Vármegyei Kormányhivatal vízügyi-vízvédelmi hatósága megállapította, hogy határérték túllépés történt több fém és félfém komponens esetében (alumínium, bárium, cink, kadmium, kobalt, króm, lítium, mangán, nikkel, ólom, réz, vas, arzén) mind a jogszabályi határértékhez, mind pedig az alapállapot felmérés vízvizsgálati eredményeihez képest, ezért a kormányhivatal felfüggesztette a helyi cég tevékenységét.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!