Nemzeti összetartozás napja - MSZP: egy nemzet akkor lehet sikeres, ha nem megosztott sorsfordító kérdésekben

Belföld, 2023.06.04

Egy nemzet akkor lehet sikeres, ha sorsfordító kérdésekben nem megosztott, azoknak pedig súlyos politikai felelősségük van, akik megosztanak egy nemzetet, hiszen ezzel az összetartozást gyengítik - hangoztatta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke vasárnap, az Új Köztemetőben tartott, online követhető sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy a nemzeti összetartozás napján a '48-49-es hősökről is meg kell emlékezni, akik a nemzet függetlenségért, szuverenitásáért harcoltak. A magyar nemzet példátlanul egységes volt ebben az időszakban. Az akkori célok és a 12 pont pedig még ma, csaknem 200 évvel később is érvényesek - mondta.

Kijelentette: patrióta szociáldemokrataként hisznek abban, hogy a következő időszakban a Kárpát-medencében a nemzetek között értelmes párbeszéd lesz, az unió alapértékei érvényesülni fognak. "Hisszük, hogy a Kárpát-medencei magyarság még legalább ezer évig békében és egyetértésben fog élni más népekkel" - fogalmazott.

A patrióta szociáldemokrácia a nemzetért van. Így elutasítanak mindent, ami kirekeszt bárkit is a nemzet fogalmából, vagy aki pártpolitikai kérdést csinál a nemzeti kérdésből - mondta Molnár Zsolt.

A magyarság megtörhetetlen - szögezte le a szocialista politikus, hangsúlyozva, hogy "nekünk, magyaroknak közös a felelősségünk, a sorsunk és a jövőnk is".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!