TV műsor

Nemzeti Tehetség Központ: április 15-ig lehet jelentkezni a Stipendium Peregrinum felvételi költségeket fedező részére

Belföld, 2021.03.05

A Stipendium Peregrinum ösztöndíj felvételi költségeket fedező részére április 15-ig még lehet jelentkezni azoknak a fiataloknak, akik a világ legjobb egyetemeinek valamelyikére felvételiznek - közölte a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a pályázaton hétszázezer forintig igényelhető vissza nem térítendő támogatás egyebek mellett a felvételi eljárás díjára, nemzetközi nyelvvizsga díjára és utazási költségre.

Eddig 32 nyertes pályázat között majdnem 3 millió forint ösztöndíjat osztottak ki - tették hozzá.

Jelezték: a Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló ösztöndíjprogram azon kiemelkedő tehetségeknek szól, akik képességeik, tudásuk alapján a világ legrangosabb egyetemeire készülnek felvételizni, és akik vállalják, hogy megszerzett tudásukat tanulmányaik alatt és azt követően hasznosítani fogják Magyarországon.

Közölték azt is, a pályázatok elbírálása és az eredményről szóló tájékoztatás folyamatosan történik. Az ösztöndíjra nemcsak a hazai, hanem határon túli 17-23 éves magyar fiatalok jelentkezését is várják.

Hangsúlyozták, hogy a díjazottak száma nincs meghatározva.

Pályázni április 15-ig, de legkésőbb a keretösszeg kimerüléséig lehet a Nemzeti Tehetség Központ oldalán található űrlap segítségével (https://nemzetitehetsegkozpont.hu/stipendium-peregrinum/), ahol az ösztöndíjprogram részteleiről, és kibővített támogatási lehetőségeiről is bővebben tájékozódhatnak az érdeklődők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!