Horváth László, fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek elmondta: az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló javaslathoz előterjesztett kormánypárti kezdeményezés szerint a munka törvénykönyvét egészítenék ki egy új szabállyal.
Eszerint előírnák, hogy éjszakai munkára az édesanyákat, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülőket - a gyermek hároméves korától tízéves koráig - csak írásbeli hozzájárulásukkal oszthatja be a munkáltató.
Horváth László hangsúlyozta: a gyermekek egészséges lelki fejlődésének szempontjából elengedhetetlen a szülő jelenléte a mindennapokban.
Ennek fontosságára tekintettel a módosítással a kormánypárti képviselők biztosítani szeretnék a jogot a szülők, elsősorban az édesanyák számára, hogy szabadon dönthessenek az éjszakai műszak vállalásáról - emelte ki. Így a szülők gyermekeik igényei szerint dönthetnek a családi életüket és a munkavállalásukat érintően arról, hogy inkább az éjszakai műszakkal járó plusz bérezést, vagy a gyermekkel való együttlétet választják - tette hozzá.
A munka törvénykönyve jelenleg azt köti ki az anyák és az egyedülálló szülők esetében, hogy gyermekük hároméves koráig éjszakai munkára nem oszthatók be.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!