OGY - Krónika 1. rész (napirend előtt: szennyvíziszap, szociális ágazat, önkormányzati választás)

Belföld, 2019.07.12

A szennyvíziszap-tározókról, a szociális ágazat béreiről és az önkormányzati választásról volt szó pénteken napirend előtt az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján.



Az MSZP a szennyvíziszap-tárolókra hívta fel a figyelmet



Korózs Lajos (MSZP) szerint az országban nem működik a rendőrség, az egészségügy, az oktatás, a tűzoltóság, a kormányhivatalok, az államigazgatás alrendszerei, mert nincs elég dolgozó és kevés a fizetés. Működik viszont a szennyvíziszap-tárolás, a szennyvíziszap tonna számra jön az országba - tette hozzá. Elmondta, Székesfehérváron telephelybővítést kérvényeztek, holott olyan híg fekáliát öntenek az agyagbányába - közel a lakóházakhoz -, hogy jobban terül, mint egy aljzatkiegyenlítő.

Azt is firtatta, ki fogja engedélyezni a borvidék közepére, Egerszalókra tervezett szennyvíziszap-tárolót, amikor a kormányhivatal oldalakon át sorolta az azzal kapcsolatos kifogásait.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte, a képviselőt csak egyetlen dolog zavarja, ami nem működik az országban, a bejutási küszöb környékére zuhant MSZP. Hozzátette: azért is kudarcos az MSZP, mert még főpolgármester-jelöltet sem volt képes állítani az elmúlt 30 évben.

Azt mondta, amit a parlamentben művel az MSZP, az komolytalan és alkalmatlan. Kitért arra, 2010-hez képest több mint 60 százalékkal visszaesett a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma. A szocialisták 8 milliárd forint pótlékot nem fizettek ki a tűzoltóknak, idejükben nem voltak kormányablakok és 800 ezer új munkahely helyett megduplázták a munkanélküliséget - sorolta.


LMP: emelni kell a gondoskodó munkát végzők bérét, díjait



Ungár Péter (LMP) a jóléti állam fenntartása mellett érvelt és úgy látta, a kormány neoliberális jobboldali politikát folytat, nem költ kellően a jóléti állam szolgáltatásaira. Az LMP szerint az állam tud jó gazda lenni, a párt szerint "az olyan embereket, mint én, akik gazdagok, meg kell adóztatni", és ebből az újraelosztást kell finanszírozni - mondta.

Béremelést sürgetett a gondoskodó munkát végző embereknek, akik szerinte azért nem fontosak a kormánynak, mert ők nem német multik, nem a lengyel szénipar és nem állnak mögöttük nagy európai nemzetállamok, amelyek politikai pozíciókat tudnak osztogatni. Szerinte 4-5 ezer emberről van szó, aki otthon ápolja idősebb hozzátartozóját, testvérét, illetve szó van arról a több tízezer emberről is, akik szociális intézményben végzi a gondoskodó munkát.

Rétvári Bence szerint a jóléti államot fenyegető veszély, ahogy az Nyugat-Európában látszik, a bevándorlás. Nyugat-Európában a középosztályt segítő támogatásokat elvonják, a munkát túladóztatják, hogy a migráció költségeit kitermeljék - közölte.

Azt mondta, az embereket nem magas adókkal kell sarcolni, hanem munkára kell ösztönözni.

Szólt arról is, hogy 2010-hez képest 2019-re 70 százalékkal emelkedtek a szociális szférában dolgozók bérei. Tavaly december 12-én az LMP-nek egy gombnyomásnyi ideje nem volt arra, hogy megszavazza a szülők otthonápolási díjának emelését - tette hozzá.



Jobbik: a tisztesség csendőrei leszünk



Jakab Péter (Jobbik) arról beszélt, hogy egy visszautasított költségvetési módosító indítványból derült ki számukra, hogy a kormánypártok elolvassák az ellenzéki módosító javaslatokat és tudatosan mondanak nemet arra, hogy több pénz maradjon az embereknél. Elvették a lakáskasszát, a cafeteriát, és most a fizetések egy részét is el akarják vonni; nem az embereket, hanem a Fideszt képviselik - hangoztatta.

Azt mondta, az önkormányzatokban fideszes helytartók ülnek, akik a kormány érdekeit képviselik jó hűbérúrként. Azt javasolta, az őszi önkormányzati választáson helyi lokálpatriótákat válasszanak, akik kiharcolják azt, ami a településnek jár. Hozzátette: a Jobbik a tisztességes embereknek szövetséget, a tisztességtelennek pedig börtön kínál. "Mi jobbikosok a tisztesség csendőrei leszünk minden egyes magyar önkormányzatban. Mi leszünk a garancia arra, hogy többé ezt az országot következmények nélkül kifosztani ne lehessen" - fogalmazott.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint az a 6 százalék, amelyet a Jobbik az európai parlamenti választáson elért mutatja, hogy a párt mennyire hiteltelen politikát folytat. Úgy értékelte, a frakcióvezető megtartotta a Jobbik őszödi beszédét, bemutatta azt, hogy fognak összeállni azokkal, akik eddig ádáz ellenségeik voltak. Hiteltelen a politikájuk, összefognak a nemzetellenes, a magyarellenes, a családellenes, a bevándorláspárti erőkkel, azokkal, akik az 1950-60-as évek keresztényüldöző politikáját hoznák vissza - mondta.

Azt firtatta, ki irányítja a Jobbikot, a frakcióvezető, a pártelnök, vagy az előző elnök, Vona Gábor. Szerinte egyértelmű, hogy külső erők irányítják a pártot, Gyurcsány Ferenc, csak ezt a Jobbik észre sem veszi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!