OGY - Krónika 10. rész (költségvetést megalapozó törvények, napirend után)

Belföld, 2019.06.17

Az Országgyűlés hétfőn befejezte a jövő évi költségvetést megalapozó törvények tárgyalását, a hét első ülésnapja napirend utáni felszólalásokkal ért véget.



MSZP: a kiváltságosoknak és a barátoknak segít a Fidesz társadalompolitikája


Mesterházy Attila, az MSZP vezérszónoka egyetértett a kormánypárti felszólalókkal abban, hogy a Fidesz tudatos társadalompolitikát visz, de szerinte az a kiváltságos keveseknek és a barátoknak kedvez, nem azoknak, akik rászorulnak a segítségre. Hozzátette: a kormány jóléti kiadásokra GDP-arányosan egyre kevesebbet költ.

Jelezte: vannak a salátatörvényben pozitív javaslatok, de többet nem tudnak elfogadni, ezért sem tudják majd támogatni az előterjesztést.

A politikus szerint az, hogy a falugondnoki programot a kisebb településekre is kiterjesztik, azt jelenti, hogy a program nem hozott eredményt, a szociális temetés bevezetésének elhalasztása helyett pedig Mesterházy Attila szerint vissza kellene vonni az "eltemetheted saját magad" programot.


DK: eldugja a Fidesz a százmilliós osztalékfizetéseket


Varju László (DK) vezérszónokként egyebek közt a salátatörvény azon részét emelte ki, amely fizetőssé tenné egyes cégadatok lekérdezését. Szerinte ezzel bizonyos cégadatokat akarnak "eldugni", amelyekből a százmilliós osztalékfizetések kiderülnek, pedig ennek ellenkezőjére, az átláthatóság növelésére lenne igény.

Az önkormányzat eladósodásának megakadályozásáról szólva azt mondta, 24 önkormányzatot adósított el a Fidesz, de az ügyet Polt Péter legfőbb ügyész nem engedte kivizsgálni, így erről beszélni farizeus magatartás a Fidesz részéről. Úgy vélte, a javaslat egyetlen célja, hogy az önkormányzatokat rövid pórázon tartsák.

A képviselő kifogásolta azt is, hogy a 12 évesnél idősebb korú pszichiátriai és szenvedélybetegek a felnőtteket ellátó intézetbe kerülhetnek. Stadionok helyett inkább olyan intézményeket kellene építeni, amelyek ellátják ezeket a gyerekeket - tette hozzá.


LMP: a kormány gazdasági érdekcsoportok igényeit szolgálja ki


Csárdi Antal, az LMP vezérszónoka azt emelte ki, hogy a közbeszerzési törvény módosításával a Fidesz folytatja a bizonyos gazdasági érdekcsoportok, befektetők igényeinek kiszolgálását. Még az áfa-csökkentés is azt a célt szolgálja szerinte, hogy extraprofitot termelnek Mészáros Lőrinc vállalkozónak, aki - mint a képviselő fogalmazott - a teljes balatoni turizmust kisajátította.

A képviselő hiányolta a salátatörvényből a bérlakásprogramot, pedig arra már többször is tett az LMP javaslatot, amelyet azzal indokolt, hogy a fiatal párok albérletben laknak a közös életük elején, mert nincs pénzük lakásra.

A pszichiátriai ellátással kapcsolatban beterjesztett javaslattal kapcsolatban Csárdi Antal azt kérdezte: valóban lehet egy 12 és egy 20 éves beteget egy intézményben, ugyanazon módszerekkel kezelni?


További felszólalások


A vezérszónoki felszólalásokat követően Tilki Attila (Fidesz) úgy fogalmazott, nagy türelem kellett az ellenzéki képviselők felszólalásainak hallgatásához, mert szerinte az sok valótlanságot tartalmazott.

Kiemelte, a törvényjavaslat valós élethelyzetekre reagál. Példaként említette, hogy a falugondnoki szolgálat kibővítése választókerülete kétharmadát érinti és elsősorban azoknak az elesett embereknek jelenthet segítséget, akikről egy "gondoskodó államnak gondoskodnia kell".

Korózs Lajos (MSZP) szerint a falugondnoki szolgálat kibővítése azt mutatja, hogy az ország számos kistelepülése vesztett el támogatásokat kormányzati intézkedések hatására

Varga-Damm Andrea (Jobbik) azt mondta, a költségvetést megalapozó törvénycsomag nem felel meg a jogalkotási törvénynek, mivel annak 59 jogszabály-változtatásából mindössze 10 kapcsolódik a büdzséhez.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár felszólalásában hangsúlyozta, az ellenzék állításaival ellentétben a nemzeti egészségügyi programok - széles társadalmi egyeztetést követően - elkészültek.

Banai Péter Benő zárszavában azon reményének adott hangot, hogy a javaslattal jó néhány területen sikerül előrelépést elérni. Megerősítette, az előterjesztés a kormány azon értékrendjét tükrözi, amely a munka és a család "primátusát" hirdeti.

A kormány és az ellenzék között mindig is ellentét lesz az adók kérdésében, ugyanis a kabinet elsősorban nem a munkát, hanem a forgalmat terhelő adókból kívánja fedezni a közkiadásokat - fejtette ki.

Az ülést vezető Lezsák Sándor lezárta a javaslat vitáját.


Napirend után


Napirend utáni felszólalásra három képviselő jelentkezett. Steinmetz Ádám (Jobbik) szakmai alapú párbeszédet javasolt azért, hogy a Balaton mentén balatoni halakat lehessen kapni. Brenner Koloman (Jobbik) az MTA-törvénnyel kapcsolatban azt mondta, pártja minden fórumon küzd a Fidesz értelmiség-ellenes hadjáratával szemben és az MTA-t érintő törvényjavaslat visszavonásáért. Keresztes László Lóránt (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy álláspontja szerint a kormány semmit nem tesz a vidék felzárkóztatásának érdekében és ez a 2020-as költségvetés tervezetéből is kitűnik.


A felszólalást követően Lezsák Sándor lezárta az ülésnapot, a képviselők kedd reggel 9 órakor folytatják a munkát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!