Napirend után
Varju László (DK) az újpesti óvodák és bölcsődék 600 millió forint önkormányzati forrásból megvalósuló energetikai felújításáról beszélt. Hozzátette, az önkormányzat kormányzati segítséget nem kap a felújításokhoz.
Frakciótársa, Hegedüs Andrea arról beszélt: nyolc miskolci kulturális intézmény - köztük a Miskolci Nemzeti Színház, a város zsinagógája és az avasi kilátó - jubilál 2023-ban. Jelezte: az elvonások miatt lehetetlen helyzetben ünnepelnek, és feltette a kérdést, mit tesz a kormány ezekért az intézményekért.
Varga Zoltán ugyancsak a DK padsoraiból azt mondta, a debreceni akkumulátorgyár élhetetlenné teszi majd a várost, a gyár tervezett szennyvízfelhasználása pedig évtizedes előkészítést és kisajátításokat kívánna.
Varga Ferenc független képviselő szerint a kormány politikájának része a szélsőjobboldali nézetek mellett a társadalmi csoportok egymás ellen uszítása, a hatalom megtartása érdekében pedig bármire képesek.
Ráczné Földi Judit DK-s képviselő a székesfehérvári stadion építésével, a székesfehérvári Videoton FC és Mol Fehérvár FC teljesítményével kapcsolatos kritikáit fogalmazta meg felszólalásában.
Sas Zoltán a Jobbik soraiból a Magyar Honvédelem Napja alkalmából beszélt a hazaszeretetről és a magyar katonáknak kijáró tiszteletről. Szólt továbbá az európai katonákkal azonos bérezés szükségességéről, amely szerinte orvosolná a létszámhiányt és növelné a honvédség állománymegtartó képességét is.
Frakciótársa, Ander Balázs a dél-amerikai banánköztársaságokhoz hasonlította Magyarországot, amelyet szerinte hatalmas társadalmi szakadékokkal, óriási területi különbségekkel és függő, kiszolgáltatott emberekkel lehet jellemezni.
Az elnöklő Dúró Dóra az ülésnapot bezárta, a Ház kedd reggel 9 órakor folytatja munkáját.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!