OGY - Krónika 13. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2023.03.27

Az egészségügyi reformról, honvédségi kérdésekről és a debreceni akkumulátorgyárról is kérdezték a kormányt a képviselők az azonnali kérdések órájában, hétfőn késő este a parlamentben.



Jobbik: milyen átszervezés lesz még az egészségügyben?


Lukács László György (Jobbik) azt mondta: egy titkosított egészségügyi reformba fogott a kormány, amely szerinte "megbukóban van" és súlyos károkat okoz a lakosságnak. Sorolta azokat a kórházakat és ellátásokat, amelyek szerinte bajban vannak, és azt mondta: az ügyeleti ellátás átszervezésével is probléma van.

Eközben a kormány az orvosi kamarát támadja, amivel kockáztatja az uniós források megérkezését.

Azt mondta: a lakosságnak joga van tudni, milyen további leépítéseket terveznek az egészségügyben reform címén.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára a háziorvosi praxisokról azt mondta: kormányzásuk kezdetén azok átlagos bevétele 800 ezer forint volt, most 3 millió forint. Praxisvásárláshoz is támogatást nyújtottak és letelepedési pályázatot is indítottak. E két pályázat 1,5 millió ember ellátásához adott segítséget - jegyezte meg.

Szerinte nem igaz, hogy csökkenne bármilyen ellátás a lakosság számára. Az orvosok száma nőtt az elmúlt 12 évben, és azon helyeké is, ahol ügyeleti ellátást kaphatnak. Hozzátette: ha utóbbi alultervezett lenne, akkor a három vármegyében, ahol már az új ellátási forma működik, sorban állnának a betegek - mutatott rá.


Mi Hazánk: véget vetnek-e a genderképzésnek?


Novák Előd (Mi Hazánk) azt kérdezte a honvédelmi minisztertől: hajlandó-e véget vetni a magyar honvédség "genderképzésének"? Kifogásolta, hogy a miniszter "hadi titoknak minősítette" ezen képzés tananyagát.

Kifogásolta, hogy számos írásbeli kérdést tett már fel a honvédelmi miniszternek, ám nem kap választ azokra. Sorolta kérdéseit: hány magyar honvédet küldtek idegen országokba szolgálni? Mennyibe kerültek a magyar NATO-szerepvállalások?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf megnyugtatta a képviselőt, hogy a tanfolyamon semmilyen, a nyugati genderideológiához köthető tartalom nem szerepel. A katonák azt tanulják meg, hogy eltérő kultúrákban milyen magatartásformák elfogadottak az eltérő nemek esetében, például az iszlám társadalmakban. Beszámolt arról is, hogy a tanfolyamot a jövőben műveleti kulturális tudatosság tanfolyamnak nevezik.

Elmondta azt is: azon kérdésekre nem ad választ a képviselőnek, amelyek titkos minősítésű tartalmat firtatnak.


Párbeszéd: nem lenne érdemes kihátrálni a debreceni akkumulátorgyárból?


Tordai Bence (Párbeszéd) arról beszélt, hogy álláspontjuk szerint uniós jogot sért a debreceni autógyár létesítése, és ezért panaszt nyújtottak be az Európai Bizottsághoz. A tervezett beruházás ellentétes az Európai Víz Keretirányelvvel, akadályozza annak végrehajtását, károsítja az ökoszisztémát és számos Natura 2000 területet érint hátrányosan. Koncepcionálisan kell átalakítani a teljes városi ívóvíz- és csapadékhálózatot Debrecenben - jegyezte meg.

A kormányt a vonatkozó adatok meghamisításával vádolta és felvetette, nem lenne-e egyszerűbb kihátrálni ebből az elhibázott projektből.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: egyetlen elvárást fogalmaztak meg a kormányhivatal felé, hogy a lehető legszigorúbb magyar és uniós követelményeket érvényesítse a környezetvédelmi engedélyek kiadásakor. Ez így is történt - mondta, és kitért arra, hogy a beruházás jelentős számban munkahelyeket teremt majd.

Hangsúlyozta: az akkumulátorgyár szennyezett, szürke vizet használ majd fel, így a beruházás semmilyen módon nem érinti Debrecen városának vízellátását.


LMP: miért emelkednek a térítési díjak az idősotthonokban?


Csárdi Antal (LMP) szerint egyre több helyről érkezik hír arról, hogy az önkormányzatok az idősotthonokban drasztikusan emelik a hozzátartozók által fizetendő térítési díjat. Sokszor duplára növelés is előfordul - jegyezte meg.

Értékelése szerint napról napra építik le a magyar szociális ellátó rendszert, magukra hagyják a családokat - összegzett, és azzal vádolta a kormányt, hogy felesleges dolgokra költi az adófizetők pénzét, eközben a nagyvállalatok alig fizetnek az adót és kiviszik a profitot.

Rétvári Bence úgy reagált, hogy a teljes szociális költségvetést 325 milliárdról 938 milliárd forintra növelték.

Érezhető a bővülés, ezt azért tudták megtenni, mert az itt dolgozó nagyvállalatok nemzeti össztermékhez való hozzájárulási is jelentősen emelkedett.

Kitért arra, hogy a baloldali kormányok idején elvettek egyhavi díjat a szociális szférában dolgozóktól, ezzel szemben a mostani kormány jelentős béremelést hajtott végre. Azzal egyetértett, hogy szükség van a bérek további növelésére.


Fidesz: mikor kezdenek el Brüsszelben a saját házuk táján söprögetni?


Illés Boglárka (Fidesz) azt mondta, hogy egy olyan brüsszeli korrupciós botrány van kibontakozóban, amire talán nem is volt még példa az EU történetében. A baloldal azonban nem botránkozik meg, nem emel szót ellene és nem aggódik a brüsszeli átláthatóságért - tette hozzá. Az elítélő szavak helyett a Magyarországnak jogosan járó forrásokat igyekeznek visszatartani és gátolni - fogalmazott a politikus.

Mikor kezdenek el Brüsszelben a saját házuk táján söprögetni? - kérdezte a képviselő.

Répássy Róbert az igazságügyi tárca államtitkára azt felelte, hogy az Európai Parlament egy nagyon súlyos korrupciós botrányba keveredett és az abban érintett képviselők mindegyike igennel szavazott a Magyarországot elítélő jelentésekre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!