Bizottság: a beszámoló megfelel az előírásoknak
Vejkey Imre (KDNP), az igazságügyi bizottság előadója az elhangzottakra reagálva hangsúlyozta, a kormánypártok támogatták az ombudsmani jelentést és a bizottság határozati javaslatát, az ellenzéki frakciók azonban nem.
Arra kérte az ellenzéki képviselőket, gondolják át véleményüket. Ez egy szakmai beszámoló, nem lenne szerencsés politikai szemüvegen keresztül tekinteni rá - jelentette ki.
Vejkey Imre köszönetet mondott az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának a járványhelyzetben végzett munkájáért. A beszámoló teljes mértékben megfelel az előírásoknak - közölte a felszólaló, aki annak támogatására kérte a frakciókat.
Napirend után
Varju László (DK) napirend utáni felszólalásában az újpesti polgárok érdekében hozott intézkedésekről beszélt, ezúttal a közterületi szemétgyűjtő edények cseréjéről és újak kihelyezéséről számolt be.
Sebián-Petrovszki László (DK) a gyermekvédelmi törvényben szabályozott, homoszexuális tartalmakat érintő pontokat tette szóvá, értékelése szerint a jogszabály "homofób és esztelen".
Varga Zoltán (DK) a kormányt kritizálta, azt mondta, alig fél év alatt sikerült tönkretenni az eddig jól működő védőnői szolgálatot.
Földi Judit (DK) bírálta a kormány családpolitikai intézkedéseit, majd azt részletezte, hogy milyen intézkedésekkel lehetne segíteni Székesfehérváron a kisgyermekes családokat.
Herczeg Tamás (Fidesz) az évről-évre megrendezendő Csabai Kolbászfesztivál eseményeit elevenítette fel.
Sas Zoltán (Jobbik) arról beszélt, hogy a 2023-es évben a hazai és nemzetközi biztonsági helyzet is jelentősen romlott.
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) a dohánytermékekből származó "brutálisan" magas adóbevételről beszélt, amiből a gyermekvédelmi cikkeket sújtó 27 százalékos áfát le lehetne nullázni.
Az elnöklő Dúró Dóra az ülésnapot lezárta, a parlament kedden reggel folytatja a munkát.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!