OGY - Krónika 2. rész (kereskedelem)

Belföld, 2020.11.20

Folytatta a kereskedelemről szóló törvény módosításának vitáját az Országgyűlés a pénteki ülésén.



LMP: nem érthető, miért van most itt ez a javaslat


Csárdi Antal (LMP) szerint egy átlagos választópolgár nem pontosan érti, miért ez a kérdés van most a képviselők előtt.

Kifejtette: valóban a kisvállalkozásokat hozza helyzetbe a tervezet a nagy cégekkel szemben, de kérdés, hogy ez a javaslat azt jelenti-e, hogy a sör is alapvető élelmiszer. Miért fontosabb az olcsó pálinka, az elérhető jó minőségű sör az alapvető élelmiszereknél? - tette fel a kérdést.

Úgy látja, az Országgyűlés valóban működik és döntéseket hoz, de ennek a javaslatnak most nincs aktualitása. Az sem érthető, hogy mi a helyzet a többi kisvállalkozással, azokkal az emberekkel, akiknek gondjuk van a megélhetéssel - tette hozzá.

A képviselő hangsúlyozta: ez a tervezet kevés, mert emellett minimális támogatást kapnak a kisvállalkozások, amelyek most mind nagyon helyzetben vannak, miközben a foglalkoztatás nagy részét adják. Arányt és irányt tévesztettek egyszerre ezzel a javaslattal - jelentette ki.


Fidesz: nem csak a sörről szól a javaslat


Kósa Lajos (Fidesz) kijelentette: a javaslat tárgya a sör mellett egyebek mellett az üdítő, a gyümölcsital, az ásványvíz és a szódavíz, tehát a nem alkoholos italok is. Nem érti, miért ragadtak le a sörnél - mondta az ellenzéki képviselőknek.

Közölte: tudják, hogy járvány van, és vannak ennél fontosabb törvények, de ami igazán fontos, azt nem péntek reggel tárgyalnák, ennél lényegtelenebb időpontban nem lehetne megvitatni ezt a tervezetet. Azért, mert járvány van, nem fejezte be a parlament a munkáját, az élet nem áll meg, sok kérdést tárgyal a Ház - magyarázta.

Úgy vélte, ez a javaslat segíti a kisgyártók piacra jutását, és nagy különbség van aközött, hogy valakit támogatnak, vagy megakadályozzák, hogy kiszorítsák a piacról. A javaslattal azt akarják elérni, hogy a nagy cégek az erőfölényükkel visszaélve ne tudják megakadályozni, hogy a kisebbek is odaférjenek a piachoz - mutatott rá.


Fidesz: nem mondunk le a normális élethez való jogunkról



Az ismételten felszólaló L. Simon László (Fidesz) az ellenzéki vádakra reagálva közölte, az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben is normál ügymenetben végzi a munkáját, ahogy a kormány is a parlament felhatalmazásával.

Szerinte a magyar kormány nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten jól kezeli a járványt. Hozzátette: a kormány kellő időben és módon lépett a gazdaság megmentése érdekében is.

Úgy összegzett, háborús időszakban is foglalkozni kell a kultúrával, az élelmiszeriparral, az oktatással, mindennel, amely az élethez hozzátartozik, mert "nem mondunk le a normális élethez való jogunkról".

Kitért arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ironikusan mondta azt hétfőn egy azonnali kérdésre válaszolva, hogy a pálinka alapvető élelmiszer. Kifejtette, a kormányfő a magyar kultúrára, hagyományokra utalva beszélt erről, utalva arra, hogy a pálinka a magyar embereknek olyan, mint a skótoknak a whisky, az oroszoknak a vodka.



Jobbik: aránytalan az adóterhelés



Z. Kárpát Dániel kifogásolta, hogy a kormány tavasszal a kieső munkabérek 15-20 százalékát pótolta ki, ezzel szemben a Jobbik azt javasolja, hogy a bérek 80 százalékát pótolják.

Beszélt arról is, hogy már 2010 előtt - helytelenül - 25 százalékra emelték az áfakulcsot, amelyet 2010 után felemeltek 27 százalékra, majd az alapvető élelmiszerek termékskálájának 6-8 százaléka esetében csökkentették csak 5 százalékra. Milyen gyakran vásárolnak félsertést? - firtatta, kevesellve ezzel azon termékek körét, ahol csökkentették az áfát.

Elmondta, tavaly 4300 milliárd forint folyt be a költségvetésbe áfából, a személyi jövedelemadóból több mint 2000 milliárd forintot fizettek be az emberek, közben 300 milliárd forint társasági adó érkezett be a cégektől. Elképesztő aránytalanság - mutatott rá. Szerinte nem mutat a közteherviselés felé a multicégek adóterhelése.


MSZP: szűk baráti körnek jelent engedményeket a javaslat



Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint ha egy ellenzéki képviselő mondta volna, hogy a pálinka alapvető élelmiszer, már szétszedte volna a jobboldali sajtó.

Közölte azt is, Magyarországon ma legalább négyszázezer gyermek él, aki alkoholista szülő mellett nő fel. Engedjék meg, hogy ne örüljek az ilyen törvénymódosításoknak - hangoztatta.

Véleménye szerint a javaslat egy nagyon szűk baráti körnek jelent engedményeket.



KDNP: az ellenzék kettős mércét alkalmaz



Nacsa Lőrinc (KDNP)azzal vádolta az ellenzéket, hogy kettős mércét alkalmaz, amikor kormánypártokat azért bírálja, hogy nem a pandémiás helyzethez kapcsolódó javaslatokat nyújtanak be az Országgyűlésben. Eközben - folytatta - az ellenzéki képviselők többek között az állambiztonsági múlt feltárásáról, a btk. szigorításáról, vagy a jogosítvány nélküli vezetés kérdéséről nyújtottak be előterjesztéseket az utóbbi időszakban, és ezeknek ugyanúgy nincs közük a pandémiás helyzethez.



DK: van most fontosabb ügy, mint a sörpiac kérdése



Arató Gergely (DK) arról beszélt, hogy sörpiac kérdéseinél lennének fontosabbak is jelen helyzetben, amivel foglalkozni kellene, például az önkormányzatok szolidaritási adója.



Zárszó



Kósa Lajos (Fidesz), a javaslat előterjesztője zárszavában a kisebb hazai gyártók támogatásának fontosságát hangsúlyozta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!