OGY - Krónika 3. rész (színházak fenntartása)

Belföld, 2020.03.24

A kizárólag állami fenntartású, de önkormányzati tulajdonban maradó színházak igazgatóinak alapvető munkáltatói jogait az állam gyakorolhatja a jövőben. Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény ezzel összefüggő módosítását kivételes eljárásban kedden vitatta meg az Országgyűlés.



Előterjesztő: változás a munkáltatói jogokban



Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztérium kultúráért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben döntött a parlament a színházi struktúra új finanszírozási modelljéről, ez alapján létezik állami, továbbá önkormányzati fenntartású, valamint közös működtetésű színház.

Elmondta, a vidéki színházak közös fenntartásáról megállapodtak a polgármesterekkel, több mint 20 tárgyalás volt.

Fekete Péter közölte, a legtöbb vidéki színház esetében a finanszírozással kapcsolatos döntéseket előkészítették, azok a kormány előtt vannak. Hozzátette: a rendezőelv a korábban biztosított források fenntartása, illetve azok emelése volt bérfejlesztés céljából, az igazgatókat pedig a szakmai bizottságok döntése alapján nevezik ki.

Az államtitkár szólt a Fővárosi Önkormányzattal folytatott tárgyalásokról is. Közölte, a főváros esetében voltak olyan színházak, amelyeket Budapest nem kíván közös működtetésbe adni, azokat maga szeretné működtetni. Vannak azonban a fővárosnak olyan színházai, amelyek működtetését nem kívánja megtartani - tette hozzá. Megjegyezte, Budapest részéről nem merült fel igény arra, hogy valamely színházat közösen az állammal tartsa fent.

Fekete Péter elmondta, az állam átérezve a felelősségét készséggel vállalja a teljes körű finanszírozást azon budapesti színházak esetében, amelyeket Budapest nem kíván működtetni.

Mivel a főváros nem kívánja sem a tulajdonjogot, sem a fenntartói jogköröket átadni ezeknél a színházaknál, ezért olyan megoldást kell találni, amely az állami finanszírozás ideje alatt garanciát biztosít az államnak a szakmai munkával összefüggésben - magyarázta.

Rámutatott: a szakmai munka elsődleges letéteményese a teátrum vezetőjének a személye, így a kormányzat elvárása, hogy az igazgató kinevezésében meghatározó szerepet kaphasson. Ennek módja lehet a színház vezető állású munkavállalója feletti alapvető munkáltatói jogok átvétele kizárólag a közös működtetés idejére - fejtette ki.

Fekete Péter a veszélyhelyzettel összefüggésben méltatta a művészeket, akik a kultúra eszköztárával szolgálják a nemzetet. Honfitársaink mentálhigiéniás egyensúlyának fenntartása kulcsfontosságú a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - hangoztatta.


Fidesz: a többletfinanszírozás mellé többletjogok is járnak


L. Simon László (Fidesz) azt mondta, hogy a vendéglátás és az idegenforgalom mellett rövid távon az előadó-művészet szenvedi el az egyik legnagyobb veszteséget.

Az ágazat számára a kormány azonnali és gyors segélyeket adott, a törvényjavaslatot azonban nem az indokolja, hogy veszélyhelyzetet kellett kihirdetni - hívta fel a figyelmet. Az igazi probléma az, hogy miközben a kormány és Karácsony Gergely főpolgármester között hatékony és konstruktív tárgyalások folytak, a fővárosi ellenzéki koalíció nem tud megegyezni a színházak sorsáról - jelentette ki. A helyzetet az hozta létre, hogy a főváros nem akar finanszírozni mintegy hét intézményt - tette hozzá.

A felelősség az ügyben elsősorban a Demokratikus Koalícióé, ami láthatóan folyamatosan "revolverezi" a főpolgármestert - fogalmazott.

Az állam ezért teljes joggal mondja azt, hogy amennyiben száz százalékban adófizetői forintokból finanszírozzák ezeket az intézményeket, akkor a többletkiadások mellé többletjogok is járjanak, vagyis az illetékes minisztert illesse meg a munkáltatói jog - jelentette ki a politikus. Az állam nem akar színházakat elvenni a fővárostól, de amennyiben arra kényszerül, hogy száz százalékban ő finanszírozzon intézményeket, akkor a felelősséget is magához vonja - szögezte le.


Jobbik: az önkormányzatnak legyen beleszólása az intézményvezető kinevezésébe!


Brenner Koloman (DK) is hangsúlyozta, hogy az előterjesztés nem a veszélyhelyzetről szól. Kijelentette, akkor tudják támogatni a javaslatot, ha a jövőben annak az önkormányzatnak lesz valamilyen beleszólási joga az intézményvezető kinevezésébe, amelynek területén a színház működik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!