OGY - Krónika 4. rész (az OBH 2021-es beszámolója)

Belföld, 2023.03.29

A járványhelyzet ellenére is ellátták feladatukat a bíróságok - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a 2021-es évről beszámolva az Országgyűlés szerdai ülésén.



Senyei György Barna: a járványhelyzetben is helyt álltak a bíróságok


Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke kiemelte: 2021-et is áthatotta a járványhelyzet, amely az élet minden területét sújtotta, így a bírói szervezet is érintette. A bíróságoknak azonban helyt kellett állniuk, folyamatosan elérhetőnek kellett lenniük, szerepüket a járványhelyzetben is be kellett tölteniük - emlékeztetett.

Felidézte: a mindennapi munka a lehetőségekhez képest a digitális térben zajlott, és bár ez az időszak kihívást jelentett mindenkinek, a bíróságok működése folyamatos volt, az alaptörvényben előírt kötelezettségeiket teljesítették. Az ügyhátralék a körülmények ellenére csökkent - tette hozzá.

Hangsúlyozta: 2021-ben bebizonyosodott, hogy a digitalitzáció irányába tett lépések nem voltak hiábavalók és jelentősen megkönnyítették a bíróságok mindennapi működését. Ezért a digitalizációban elért eredményeket meg kell tartani a jövőben is - vélekedett.

Megjegyezte: a digitális képzések hatékonysága is bebizonyosodott ebben az időszakban.

Kitért rá: a bírósági szervezet digitalizációs törekvései, az informatikai fejlesztések 2021-ben is folytatódtak. A fejlesztések elsődleges fókuszpontja továbbra is a távmeghallgatási rendszer volt - fűzte hozzá.

Az OBH elnöke arról is beszélt, hogy 2021-ben is kiemelt cél volt az időszerűség növelése, az elhúzódó ügyek számának csökkentése, és az ilyen ügyek száma kevesebb is lett az előző évhez képest.

Senyei György Barna a bírósági oltásszervezést nevezte az év legfontosabb intézkedésének.


Az Igazságügyi bizottság elfogadásra ajánlja az OBH beszámolóját



Vejkey Imre (KDNP) a igazságügyi bizottság elnöke a testület nevében elfogadásra ajánlotta a beszámolót. Elmondta: a bíróságok működését 2021-ben is áthatotta a koronavírus-járvány, de az OBH elnöke biztosította a zavartalan működést. Kiemelte: 2021-ben a folyamatban lévő ügyek száma valamennyi ítélkezési szinten csökkent, és 18 százalékkal kevesebb volt az elhúzódó ügyek száma is.

Arra is kitért, a pandémia felgyorsította a digitalizációt: 4,5-szer több alkalommal alkalmazták 2021-ben a távmeghallgatási rendszert.

Az OBH 2021-ben is magas színvonalú ítélkezést biztosított, átláthatóságot, kiszámíthatóságot teremtett az igazságszolgáltatási munkában.


Fidesz: alapos az OBH beszámolója


Demeter Zoltán, a Fidesz vezérszónoka szerint alapos, minden lényeges kérdésre kiterjed az OBH beszámolója. Kritizálta, hogy egyes ellenzéki frakciók nincsenek jelen a vitában, mert nem tartják legitimnek a OBH elnőkének és a Kúria elnökének kinevezését.

Kiemelte: az OBH 2021-ben a pandémia időszakában is helyt állt, sőt ebben időszakban csökkent a folyamatban lévő ügyek száma. Elengedhetetlennek nevezte a digitalizációt, kiemelve, hogy 2021-ben több mint 2500 bírósági munkaállomást korszerűsítettek, és 30 olyan eszközt állítottak munkába, amely távmeghallgatásra, illetve védett személy meghallgatására is alkalmas. A Fidesz-frakció nevében támogatta az OBH beszámolóját



DK: politikai konfliktus van az OBH és az OBT között



Sebián-Petrovszky László, a DK vezérszónoka arról beszélt: nem látszik, hogy az OBH és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus megoldódna. Szerinte ennek a konfliktusnak nemcsak szakmai és személyi, hanem politikai okai is vannak, ugyanakkor a beszámolóban mindössze fél oldal szó erről a témáról. Azt valószínűsítette: a konfliktus a jövőben akár fokozódhat is, ha a Brüsszelből érkező jogállamisági kritikák nyomán növelik az OBT függetlenségét.

A Völner-Schadl ügyről szólva arra is kitért: az OBH elnökének személye "oldalágon" érintett, hiszen egy nyilvánosságra került hangfelvételből kiderült, hogy Senyei György Barna találkozott Schadl György végrehajtói kamarai elnökkel, aki egy bíró ellehetetlenítésével kapcsolatban próbált intézkedni. Hozzátette: az ügyben az OBT nyomására vizsgálóbizottság készített jelentést, de az OBH titkosította.

Jelezte: a DK nem fogadja el az OBH beszámolóját.


KDNP: Köszönet az OBH munkájáért


Vejkey Imre a KDNP vezérszónokaként felszólalásában köszönetet mondott az OBH-nak a munkájáért.

Kijelentette: furcsállja a DK politikusának szavait, amikor az OBH és az OBT közötti problémák felvetését hiányolja egy jogalkalmazón, a bírósági hivatal vezetőjén.


MSZP: vizsgálni kell, a hivatal betölti-e jogállami funkcióját


Gurmai Zita (MSZP) azt mondta: vizsgálni kell, hogy a bírósági szervek betöltik-e jogállami funkciójukat, mivel az EU részletes jogállamisági kritikát fogalmazott meg azokkal kapcsolatban. A beszámoló így meghatározza az unió és az ország viszonyát.

Kritikát fogalmazott meg a többi között a bírói kirendelések, valamint a jutalmazások gyakorlatával kapcsolatban.

Előbbiről azt mondta: a kirendelés a bírók 25 százalékát érinti, miközben annak szerinte nincs objektív kritériuma. Így az akár fegyelmezési eszköz is lehet, vagy lehetőséget adhat arra, hogy egy bírót "levegyenek" egy ügyről.

Kijelentette: a jutalmazási gyakorlat is lehetőséget ad arra, hogy nyomást gyakoroljanak a bírókra, a jutalmazás szempontjai ugyanis nem ellenőrizhetők.

Az OBH a kinevezések során is többször megkerülte az OBT együtt döntési jogát - sorolta kifogásait -, de a bírói tanács a kinevezésekről szóló adatközléssel kapcsolatban is feltárt törvénysértést.

Az MSZP szerint mindezek miatt a beszámoló nem fogadható el - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!